Egyedülálló vállalati coach képzés hazánkban

Vállalati coaching (üzleti tanácsadás) képzés indul ez év szeptemberében a Budapesti Műszaki Főiskola Keleti Károly Gazdasági Karán (BMF KGK). A Felsőoktatási Törvény által előírt módon akkreditált, két féléves, posztgraduális képzéshez hasonló nincs ma Magyarországon.
Az oktatást szervező BMF Keleti Károly Gazdasági Kar dékánja, Dr. Szűts István elmondta: „A képzést szervező és az ott oktató szakemberek célja az értékeket teremtő, valódi tudást adó vállalati coaching képzés megteremtése hazánkban, amellyel közép-európai iskolát alapíthatnak a helyi szakma kialakulásának és fejlődésének érdekében.” A kar dékán kiemelte továbbá, azt szeretnék elérni, hogy a képzést az itt végzett hallgatók tudása, szakmai felkészültsége minősítse. Ennek érdekében BMF KGK Vállalkozásmenedzsment Intézet gondozásában induló képzés oktatói között olyan neves, elismert külső szakemberek is szerepelnek, mint Mérő László, Baracskai Zoltán, Velencei Jolán, Nahalka István vagy Síklaki István.

Az alapvető coaching ismeretek: a döntéstámogatás, emberi gondolkodás, konstruktivista tanulás, szociálpszichológia tantárgyak mellett a tananyag részét képezik az olyan vállalati ismeretek is, mint a vállalatvezetés, gazdaságpszichológia, változások támogatása. Emellett hasznos, angolszász tapasztalatokkal kiegészített gyakorlati-, üzleti útmutatást is kapnak a hallgatók egy tanácsadó cég indításához, működtetéséhez, a kisvállalatok stratégiájának meghatározásához, illetve kisvállalatok finanszírozásához.

Dr. Szűts István nem csak azoknak ajánlja ezt a posztgraduális képzést, akik coachként szeretnének dolgozni, hanem azoknak is, akik tanácsadó céget vezetnek vagy szeretnének vezetni a jövőben, tanácsadóként, trénerként dolgoznak vagy ilyen irányú terveik vannak, szeretnék cégüket, cégük működését, problémáit érteni, kívülállóként látni, vagy új karrierre, előrelépésre, pályaváltoztatásra készülnek.

A coach, mint szakma hazánkban pár éve vált ismertté, hagyományai még nincsenek, oktatása nem honosodott meg, a hazai tanácsadók egy része külföldi képzéseken szerezte ismereteit. Az Egyesül Államokban, a coaching hazájában, pár éve indult el nagy számban a coachok képzése, alkalmazása. A siker mutatója, hogy a coaching piaca az USA-ban még mindig növekszik, annak ellenére, hogy a ’80-as években kezdték el alkalmazni ezt a tudásátadási formát. Hazánkban megismétlődni látszik az amerikai tendencia, hogy az üzleti tanácsadók iránti kereslet megugrik, és hosszú időn keresztül várhatóan nem esik vissza.

Kapcsolódó linkek:
http://www.kgk.bmf.hu/coach
 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció