Multimédiaigazgatóként folytatja pályafutását a T-Online-nál Koltai Péter

2007. április 1-jétől a T-Online Magyarország Zrt. átalakult tartalomszolgáltatási igazgatóságán a multimédiaigazgatói posztot tölti be Koltai Péter a cég korábbi üzletfejlesztési és innovációs osztályvezetője.
A szakember 2001-ben került a vállalathoz, ahol először üzletfejlesztési menedzserként, majd egy év után a média üzletág - [origo] tartalomfejlesztési osztályvezetőként, 2004 januárja óta pedig üzletfejlesztési és innovációs osztályvezetőként dolgozik. Koltai Péter az elmúlt években olyan termékek piaci bevezetésében vett részt vezetőként, mint például az [origo] Zeneáruház, a T-Online Téka, a Klikkbank és a T-Home TV.

Koltai Péter 1996-ban végzett a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi karán, majd 1997-ben az ELTE Jogi karán szerzett másoddiplomát. 1997-ben a PricewaterhouseCoopers Kft-nél kezdett dolgozni, ahol nemzetközi vállalatokból álló ügyfélkörnek nyújtott pénzügyi tanácsadás, valamint vállalati tevékenységek átszervezése és racionalizálása volt a feladata.

1999-ben a Raiffeisen Értékepapír Rt-nél folytatta pályafutását, ahol pénzügyi tanácsadás, illetve tőke- és hitelpiaci projektek koordinálása volt a feladata. 2001-ben csatlakozott T-Online Zrt. jogelődjéhez, ahol először a leányvállalatokért felelős üzletfejlesztési menedzser, majd 2002 közepétől a médiaüzletág tartalommarketing-vezetője volt. 2004 januárjától már a vállalat üzletfejlesztési és innovációs osztályának vezetőjeként felel a Magyar Telekom csoport média és online tartalom üzleti lehetőségeinek kidolgozásáért, az új tartalom- és hozzáféréstermékek, illetve szolgáltatások piaci bevezetéséért. Feladatkörébe tartozott többek között az online portfólió és az IPTV (T-Home TV) audiovizuális tartalomfejlesztési és tartalom menedzsment tevékenység ellátása.

A portáligazgatóság utódjaként nemrég megalakult tartalomszolgáltatási igazgatóság új pozíciójában Koltai Péter az audiovizuális és multimédia-tartalmak, illetve szolgáltatások multiplatform (tv, web, mobil) alapú fejlesztéséért és menedzsmentjéért felel. Az ő feladata lesz többek között T-Online saját tartalomfejlesztésének koordinációja, illetve a külső tartalom partneri és szakmai kapcsolatok kezelése
 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció