Kiemelkedően sikeres év a Nintendo-nál

A Nintendo forgalmának 90%-os, nyereségének pedig 77,2%-os növekedésével zárta a március 31-éig tartó pénzügyi évet, hála a DS és a Wii sikerének a játékosok körében.
A 174,3 milliárd jen (kb. 264 milliárd Ft) önmagában is tekintélyes összeg, a Reuters saját, a Nintendo éves adatain alapuló számításai szerint azonban ebből nem kevesebb, mint 58,4 milliárd jen az idei első három hónapra esik. Ez azt jelenti, hogy a cég az első negyedévben nyolcszorosára növelte nyereségét az egy évvel korábbi 7,6 milliárd jenhez képest. Mindez a hordozható DS, illetve a tavaly év vége óta kapható Wii konzol rendkívüli sikerének köszönhető. A két készülékben közös az a szemlélet, hogy új csoportokat szólítanak meg (nők, 30 év felettiek), illetve a teljesítmény helyett inkább a játékélményre helyezik a hangsúlyt, és így még olcsóbbak is tudnak lenni a konkurenciánál.

A most közölt kiváló üzleti eredmény hatására a Nintendo nem kevesebb, mint 270 milliárd jen (kb. 409 milliárd Ft) nyereségre számít a 2007-es pénzügyi évben, ami meghaladja a Reuters által korábban felkért 18 szakértő által jósolt 253,4 milliárdot. Mindezt olyan eladási tervekre alapozza a cég, amelyek szerint a 2006. ápr. 1 – 2007 márc. 31. között értékesített 5,84 millió és 22 millió helyett 14 millió Wii-t, és 23,56 millió DS-t kíván forgalomba hozni a 2008. márc. 31-ig tartó pénzügyi évben.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció