A Google ráduplázott a Yahoora

A két fontos keresőcég, a Google és a Yahoo között alapvetően megváltozott a helyzet az elmúlt két évben, az azonos piacrésszel rendelkező vállalatok közül a Google ma már kétszer akkora, mint a Yahoo.
A könyörtelen tények szerint a Yahoo első negyedévi bevétele 1,67 milliárd dollár volt, míg a Google több mint kétszer ekkora összeget, 3,66 milliárd dollárt mondhat magáénak. Az adatok igen beszédesek a két évvel ezelőtti számok tükrében. Akkor a két vállalat nagyjából ugyanakkora bevételt könyvelhetett el, ami a stratégiai változást jelez a piacon. Az eddig is világosnak tűnt, hogy a Google beelőzött, de még a Wall Street-i elemzőket is meglepte a vállalat átütő eredménye. A forgalmi adatok is lesújtóak a Yahoora nézve. Az USA-ban csak februárban 6,9 milliárd keresést kezdeményeztek a felhasználók, ezek majd fele, 48,3 százalék a Google segítségével történt. A Yahoo mindössze 27,5 százalékot tudott megszerezni a ComScore adatai szerint, ám a Mielsen/NetRatings még sötétebben látja a helyzetet, ők 55,8 és 20,7 százalékról beszélnek. Mindez együttesen a szakértők szerint azt jelenti, hogy jelentős változásra készülhetünk fel a Yahoot illetően, vélhetően teljes átszervezés vár a vállalatra a közeljövőben, és ezt a folyamatot valószínűleg a vezérigazgató lecserélésével kezdik majd.
 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció