"Virtuális" Blackberry szoftver Windows okostelefonokon

A Research In Motion (RIM) egy olyan szoftvert fejlesztett ki, amely lehetővé teszi a Blackberry alkalmazások igénybevételét Windows Mobile 6.0 rendszerű okostelefonokról.
A kettős szolgáltatáshoz természetesen a mobilcégek beleegyezésére is szükség van, a RIM azonban Jim Balsillie társ-vezérigazgató szerint rendkívül közel áll a megegyezéshez az AT&T-vel és más, meg nem nevezett szolgáltatók is pozitívan viszonyulnak az elképzeléshez. Balsillie a mindenesetre optimistán nyilatkozott ez ügyben mikor elmondta, hogy készülékek széles választékán fut majd a speciális Blackberry szoftver. Ez azt jelenti, hogy ezekről az okostelefonokról a Blackberry márkájú eszközökhöz hasonlatosan elérhető lesz a cég levelező, azonnali üzenetküldő, szervező, címlista, és a többi szolgáltatása is. A telefonok kijelzőjén a Blackberry szoftver ikonjára kattintva lehet majd a Windows Mobile rendszerről a Blackberry kezelőfelületre váltani, és persze bármikor vissza is lehet ugrani.

A RIM Blackberry készülékei úttörő szerepet játszottak a mobil adatátviteli alkalmazások bevezetésében, ugyanakkor viszonylag magas áruk, illetve részben professzionális kommunikációs megoldásaik miatt sokáig megmaradtak a vállalati vezetők munkaeszközének, illetve a hírességek játékszerének. A RIM ezen az utóbbi időben változtatni próbál, így például tavaly kiadta az átlagos mobilméretet közelítő, GSM/GPRS/EDGE rendszerű, kamerás 8100-as Pearl mobilt, most pedig az okostelefon-készülékek szélesebb választéka felé próbál nyitni.
 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció