Alternatívok lobbiznak a hatékonyabb szabályozásért

Európa legnagyobb alternatív távközlési szolgáltatóinak vezetői ma Viviane Redinggel, az Európai Bizottság információs társadalomért és távközlésért felelős biztosával találkoztak annak érdekében, hogy elérjék, a bizottság gondolja újra a szektorspecifikus versenyszabályok eltörléséről készülő javaslatát a távközlési piac kulcsfontosságú területein.
Az alternatívok európai érdekvédelmi szervezete, az ECTA (European Competitive Telecommunications Association) szervezésében létrejött találkozón az érintett cégek képviselői elmondták, a versenykorlátozó tényezők felszámolásában továbbra is számítanak az Európai Bizottság támogatására. A kontinens számos országának piacát még mindig az inkumbens szolgáltatók uralják, ezért a szabályozás esetleges enyhítése még túlságosan korai lenne. Az ECTA álláspontja szerint szigorú szabályozói fellépés hiányában az egyes országok távközlési piacain ismét monopolhelyzet alakulhatna ki, amely korlátozná a felhasználók választási szabadságát, és az Európai Unió alapelveivel is ellentétes lenne.

A találkozó időszerűségét az adja, hogy Viviane Reding biztos asszony a közeljövőben teszi a végső simításokat a Szabályozási Keretrendszer felülvizsgálatán, amelyet várhatóan nyár végén hoznak majd nyilvánosságra.

A találkozón a magyar, cseh, szlovák, román és lengyel alternatív szolgáltatók érdekeit Polgár Tamás, a GTS Central Europe ügyvezető igazgatója képviselte annak érdekében, hogy a versenyhelyzet javuljon ezekben az országokban elsősorban a hurokátengedés területén. Polgár Tamás többek között a szolgáltatóváltás hosszú átfutási idejére, az indokolatlanul bonyolult adminisztrációra és az inkumbens szolgáltatók által alkalmazott automatikusan meghosszabbodó hűségszerződésekre hívta fel Viviane Reding figyelmét. „Magyarországon a távközlési liberalizáció kapcsán szép eredmények vannak már a hátunk mögött, de maradt még épp elég tennivalónk” – mondta el Polgár Tamás. Hozzátette: „Meggyőződésünk, hogy a piaci verseny további erősítése érdekében tett szabályozói erőfeszítések hatékonyabbak lehetnek az Európai Bizottság hathatós támogatásával, mint az egyes országok nemzeti hatóságainak egymástól elszigetelt törekvései.”.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció