Márciusban is a Wii vezet Amerikában

Az év első két hónapjához hasonlóan márciusban is a Nintendo Wii bizonyult a legnépszerűbb utolsó generációs játékkonzolnak az Egyesült Államokban.
Az NPD piackutató legfrissebb adatai szerint a harmadik hónap folyamán 259 ezer Nintendo Wii-t értékesítettek a tengerentúlon, míg a Microsoft Xbox 360-ból 199 ezer, a Sony PlayStation 3-ból pedig 130 ezer darab fogyott. Eközben az összes játékkonzol közül még mindig az előző generációhoz tartozó Sony PlayStation 2 szerepelt a legjobban 280 ezres eladott példányszámával, amihez persze a népszerű játékok mellett a többinél jóval alacsonyabb, 130 dolláros ára is hozzájárult (Wii: 250 dollár, Xbox 360: 400 dollár, PS3: 500/600 dollár). Nem lehet véletlen az sem, hogy a 20 GB-os PS3-at a csekély kereslet miatt a Sony kivonta a forgalomból, hiszen valószínű, hogy aki rászán 500 dollárt egy játékkonzolra, az rászán 600-at is a 60 GB-os verzióra, aki pedig nem, az vagy a rivális termékeket, vagy a még olcsóbb PS2-t választja.

A Wii-t relatív olcsósága, illetve újszerű, a 30 évesnél idősebbek és a nők körében is hódító játékstílusa áll sikerének hátterében, miközben a riválisok a teljesítménnyel és a technológiai újításokkal igyekeznek minél több vevőt elcsábítani. A Microsoft ráadásul most mutatta be a 120 GB-os Xbox 360 Elite-et, és a Sony is valószínűleg egy nagyobb kapacitású merevlemezzel ellátott PS3-at tervez piacra dobni.

A hordozható játékgépeknél toronymagasan vezet Amerikában a Nintendo DS; 508 ezret adtak el belőle március folyamán, míg a Sony PSP-ből 180 ezret. A videojátékok közül a legnépszerűbb a PS2-höz kiadott „God of War” lett, 833 ezres forgalommal.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció