Az ingyentelefonálás igénye miatt megszűnik az ISDN?

A hónap elején jelenette a BBC, hogy az angol vezetékes szolgáltató, a British Telecom, (BT) a lecsökkent igényekre való tekintettel még 2007-ben megszünteti lakossági ISDN szolgáltatását. A cég azzal indokolja döntését, hogy a szigetországi háztartások eddig is csak a gyorsabb internet reményében cserélték le régi analóg vonalaikat digitálisra, de az ADSL elterjedésével jelentőségét veszítette az ISDN szolgáltatás ebben a piaci szegmensben. A sors fintora, hogy pont a BT nyilatkozta, hogy „lehetetlen ISDN és ADSL-t egyazon végponton üzemeltetni” - igaz ennek már van vagy hat éve.
A cégek körében népszerű az ISDN szolgáltatás

Az ISDN telefonközponttal rendelkező cégek és intézmények számos szolgáltatását élvezik a digitális telefonvonalaknak. A BT két fajtát is kínál, az egy időben két beszélgetést biztosító ISDN2-t vagy más néven ISDN BRI-t a kisebb cégeknek, illetve a nagyok számára elérhető, egy időben harminc beszélgetést biztosító és 100 hívószámot adó ISDN30-at, vagy más néven ISDN PRI-t.

A ISDN digitális vonalak nyújtotta előnyökre mindenképpen ISDN telefonközpont beszerzése szükséges Az ezzel elérhető előnyök:

   1. saját közvetlen városi száma lehet külön előfizetési díj nélkül minden munkatársnak (ún. DDI szám) (több infót róla!)
   2. minimális tarifálási probléma – mert gyorsabb kapcsolás, pontosabb bontás mint az analóg központok esetében (több infót róla!)
   3. kapcsolás nélkül visszahívhatóak a munkatársak közvetlen számukon, ami jelenetős kapcsolgatástól kíméli meg a kezelőt (több infót róla!)
   4. megtarthatóak az analóg számok – melyek már jól be vannak járatva, mindenki ismeri őket
   5. VOIP-os kiegészítőt lehet csatlakoztatni a központhoz (több infót róla!)

Rugalmasan bővíthető a kapacitás

Az ISDN vonalak további előnyei, hogy jól szolgálják egy fejlődőben lévő vállalkozás céljait: ugyanis a meglévő ISDN hívószámok megtartásával újabb ISDN vonalak rendelhetőek, melyet a szolgáltató össze tud kötni a már meglévő ISDN előfizetésünkkel. Így ugyanazon telefonszámon nem kettő hanem akár négy, hat, vagy akár nyolc-tizenkét hívás is fogadható.

Hazai ISDN-helyzet

A BellResearch piackuktató jelentése szerint a hazai vállalati előfizetők kb. 70%-a, az intézményi előfizetők kb. 60%-a rendelkezik rendelkezik ISDN előfizetéssel. Ennek megfelelően alakul az ISDN telefonközpont-ellátottság. „Egy belépőszintű, 10-20 munkatársat kiszolgálni képes ISDN telefonközpont ára készülékkel együtt kb. 150-250 ezer forintba kerül” - világosít fel Sándor Zoltán, a Gloster telekom szakértője.

Ezért a pénzért a központ már

   1. PIN kódos rendszert kezel (előírás 2006 szeptembertől)
   2. automata kezelő fogadhatja a hívásokat
   3. önálló faxvonal nélkül is képes faxokat fogadni (mindössze egy fax DDI-t kell kijelölni)
   4. akár beléptető-rendszer is csatlakoztatható hozzá.

A hazai lakossági ISDN előfizetők számának alakulásáról ingyenesen elérhető kutatást nem találtunk, de valószínűsíthető: Magyarországon is rövid időn belül csak a cégek veszik majd igénybe a digitális telefonvonalakat.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció