Százezer HD DVD lejátszó fogyott az Egyesült Államokban

Az Észak-amerikai HD DVD Promóciós Csoport adatai szerint eddig százezer HD DVD lejátszót értékesítettek az Egyesült Államokban, amivel a PS3-at nem számítva vezetnek a Blu-ray előtt az asztali készülékek terén.
Az összehasonlítást jócskán megnehezíti, hogy a Blu-ray optikai meghajtós PlayStation 3 játékkonzol önmagában adja az eladott Blu-ray készülékek oroszlánrészét, és felelős is tulajdonképpen a technológia előnyéért a tengerentúlon. A filmeladások az utóbbi időben azt mutatják, hogy észrevehetően több Blu-ray lemezen kiadott mozi fogy Amerikában, mint HD DVD. Az eladott asztali készülékek terén viszont a HD DVD tábor vezet, főként az alacsonyabb ár, illetve a korábbi piaci megjelenés miatt. A Toshiba belépő szintű HD-A2 HD DVD lejátszója például mindössze 400 dollárba kerül. Nem véletlen, hogy a PS3 megjelenése előtt Európában a HD DVD – Blu-ray készülékek aránya 85:15 volt.

Fontos kiemelni, hogy a HD DVD csoport által közzétett százezerbe a PC-meghajtók mellett az Xbox 360 konzolhoz gyártott külső HD DVD-meghajtók sem számítanak bele. A szövetség emellett kihangsúlyozta, hogy a HD DVD számos extra funkcióban előbbre jár vetélytársánál, a hálózati kapcsolattól a kép-a-képben megoldáson át a tartós tárolásig illetve a Dolby True HD támogatásig. Emellett olyan lemezeket is kiadnak, amelyeken a filmek HD és hagyományos DVD formátumban is megtalálhatók. A harc tehát korántsem dőlt még el, ami nem jó hír sem a gyártóknak, sem a fogyasztóknak.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció