Az internetre csatlakozott PC-k több mint fele vírusos

A Panda Software legfrissebb adatai azt igazolják, hogy az internetkapcsolattal rendelkező számítógépeknek több mint a fele vírusos.
A biztonságspecialista április elején hirdette meg az "Infected or not" névre keresztelt kampányt, melynek lényege, hogy az internetezők ingyenesen leteszteltethetik PC-iket a Panda online víruskeresőjével. A legelső két hétben több mint százezren szkenneltették le számítógépüket, az első eredmények azonban igen csak riasztóak, ugyanis a megvizsgált rendszerek nagy része fertőzött. A szakemberek különbséget tettek a biztonsági alkalmazással ellátott és a bármiféle védelmi szoftvert nélkülöző számítógépek között. Ezek szerint az utóbbi kategóriába tartozó rendszerek 67%-a vírusos, míg a biztonsági programmal rendelkező PC-knek is a fele fertőzött. A jelentés szerint a kimutatott kártevők 62%-a nem jelent komoly veszélyt az internetezők számára.

A Panda ingyenes programján bárki részt vehet, ehhez csupán el kell látogatni a www.infectedornot.com címre, ahol pár perc alatt megtudhatjuk, hogy vírusos-e a számítógépünk vagy sem.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció