A Google 3,1 milliárd dollárért felvásárolja a DoubleClicket

A Google történetének legnagyobb méretű felvásárlásában hatalmas összegért vette meg az online reklámcéget, ezzel új területre vásárolta be magát és kiterjesztheti tevékenységét oldalain kívülre is.
A Google eddig is próbálkozott idegen oldalakon elhelyezett reklámokkal, ám a DoubleClick az egyik legjobban menő cég az online reklámpiacon, a kérdés szakértője. A felvásárlást a Google vezetői meglehetősen semmitmondó általánosságokkal kommentálták, az elemzők viszont rámutatnak, hogy a például a rivális Yahoo-t már eddig is szorongató vállalat ezzel jelentősen szoríthat a fogásán. Mivel hatalmas üzletről és pénzösszegről van szó, a felvásárlás gyakorlati megvalósítása meglehetősen elhúzódhat, de még idén teljesen befejeződik. Ezzel teljesen új helyzet keletkezik a reklámpiacon, hiszen a rivális cégek az alkalmi együttműködések ellenére mégiscsak vetélytársak, és ezek közül most két meghatározó piaci szereplő fuzionált. Szintén szakértői vélemények szerint a háttérben igen kemény alku folyt a DoubleClickért, az érdeklődő k között volt a Yahoo is, valamint a Microsoft és az AOL, ami részben magyarázatot adhat a rendkívül magas vételárra. A mostani rekordösszegű 3,1 milliárdos felvásárlás jócskán felülmúlja a Google előző rekordját, akkor 1,65 milliárd dollárért vásárolták fel a YouTubeot.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció