Korlátozzák a gyerekek online játékidejét Kínában

A kínai kormány nevelési célzattal úgy döntött, hogy a 18 éven aluliak maximálisan napi 3 órát játszhatnak.
A tiltás egyelőre nem teljes tiltás, inkább amolyan elkedvetlenítő intézkedés, aki túllépi a 3 órát, annak csak csökkent pontok járnak kedvenc online játékában. A kormány felfigyelt ugyanis arra, hogy hihetetlen mértékben megnőtt az ilyen tevékenységgel töltött idő arány a fiatalok életében, ami egyrészt bizonyos képességeket fejleszt, másrészt azonban szinte minden más fejlődést visszavet. Különösen igaz ez a fizikai fejlődére, és extrém esetben függőség is kialakulhat.

A felmérések szerint Kína 18 év alatti lakosságának 13 százaléka játékfüggő, ami hatalmas szám. A jelek szerint ennek a pénz sem szab határt, mivel a 17,8 millió fizetős online játék résztvevőből 20 százalék 20 év alatti. Az új szabályzó szerint a játékokat üzemeltető oldalaknak július 15-ig van idejük arra, hogy új szoftverrészt fejlesszenek ki, mely megfelezi az időtúllépés után szerzett pontok számát. A függőség olyan mértékű gondot okoz, hogy a múlt hónaptól a hatóságok szándékosan jelentősen megnehezítették az új internetkávézók nyitásának feltételeit.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció