Letölthető a Windows kurzorhiba javítása

A Microsoft képviselői pár nappal ezelőtt bejelentették, hogy nem várják meg április második keddjét, hanem jóval hamarabb befoltozzák a nemrég felfedezett Windows kurzorhibát. A vállalat tegnap elérhetővé tette a Patch-et.
A redmondi konszern ígéretéhez hűen pontosan egy héttel korábban, azaz tegnap kiadta a ".ani" kiterjesztésű kurzorfájlokat érintő sebezhetőség javítását. A biztonsági rést a múlt héten fedezték fel, és azért igyekeztek ilyen gyorsan befoltozni azt, mert rendkívül gyorsan terjedni kezdett a neten a hibát kihasználó kód.

A szóban forgó biztonsági rést kihasználván a hackerek átvehetik az uralmat a megfertőzött PC felett, és rosszindulatú programokat futtathatnak azon. Ehhez elegendő, ha az internetezők lehívnak egy a bűnözők által készített preparált weboldalt, vagy megnyitnak egy manipulált HTML-mailt. A sebezhetőség a Windows 2000, Windows XP, Windows Server 2003 és Windows Vista operációs rendszereket érinti.

Az eEye Digital Security biztonságspecialista már korábban kiadott egy nem hivatalos Patch-et, azonban tegnap óta elérhető a hivatalos javítás is, melyet a Microsoft oldaláról tölthetnek le a Windows-felhasználók.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció