40 százalékot levesznek a T-Com-osok fizetéséből

A vezető európai távközlési szolgáltatónak a Deutsche Telekomnak az új részlegében (T-Service) többek bére még a korábbi 60 százalékát sem éri majd el.
A cég pénzügyi vezetője szerint ugyanis az itt újonnan munkát kezdő technikaiak fizetését a korábbi 34 ezer helyett évi 20 ezer euróban állapítanák meg, ezzel kerülne az itteni javadalmazás a T-Mobile és a T-Punkt szolgáltatói részlegeknél adottal nagyjából egy szintre. Másrészt - indokolja a vezetés - csak így maradnak versenyképesek más szolgáltatókkal.

Március eleje óta élesedik a konfliktus a ver.di szakszervezeti szövetség és az akkortájt újabb átalakításokat bejelentő német Deutsche Telekom (DT) között. A ver.di szerint az átalakítási tervek több területen a szegénységi küszöbhöz közelítenék a béreket a DT-nél - jelentette ki a Der Spiegelnek adott nyilatkozatában a ver.di szövetségi vezetője, aki a DT felügyelőtanácsának is tagja.

René Obermann cégvezető a T-com vezetékes részleg teljes szétdarabolását tervezi, majd egy önálló társaság létrehozását – ez lenne a T-Service -, amelybe a T-Comból, a T-Systemsből és a T-Mobile-ból mintegy 25 ezer dolgozót tömörítenének, de a teljes állományi létszám elérné az 50 ezer főt. A heti munkaidő az eddig 34 óra helyett 38 óra lenne itt, még a korábban vázolt elképzelések szerint.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció