2,5 milliárdos gyárat épít Kínában az Intel

A vezető processzorgyártó hivatalosan is bejelentette, hogy fejlesztési és tesztelő érdekeltségei után egy óriás költségvetésű gyárat is épít Kínában, ami jelentős lépés a gyártó történetében.
Az Intel döntésének meghozatalában, illetve véglegesítésében nagy szerepet játszott, hogy a vállalat Kínai jelenlétét és befektetéseit nagymértékben segíti a helyi kormányzat. Az Intel szóvivője szerint ez egyrészt pénzügyi segítséget jelent, másrészt a kérdéses város az észak-kelet kínai Dalian infrastruktúrájának modern színvonalú kiépítését is az állam állja, lehetővé téve ezáltal egy viszonylagosan olcsó, mégis világszínvonalú központ létrehozását. Az itt gyártott chipek először 2010-ben jelennek meg a piacon, ami viszonylag távoli időpontnak tűnik, de nagy hatással lehet a világpiacra.

Érdekesség, hogy miközben az Intel újabban a merevlemezek átváltozásával még inkább terjedő flash memóriákban érdekelt, nem ezeket az élvonalbeli termékeket gyártják majd Kínában, pedig ez logikus lépés lenne egy új gyár esetében. Szintén nem állítanak itt elő kezdetben processzorokat, jóllehet ez képezi a vállalt kínálatának gerincét. A háttérben az USA szabályozása áll, mely megpróbálja megakadályozni élvonalbeli termékek gyártásának Kínába költöztetését. Így egy kevésbé feltűnő részleggel, az alaplapi lapkakészletek gyártásával nyit majd az új kínai óriásgyár.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció