Informatikai Ki-kicsoda

Több ezer fős informatikai közössége számára kapcsolatépítő szolgáltatást mutatott be a NetAcademia Oktatóközpont. A karriermenedzsment lehetőségeket is magába foglaló megoldás hátterét – egy hosszú távra szóló stratégiai együttműködés eredményeként – az it2it.hu üzleti kapcsolatépítő portál nyújtja.
A NetAcademia megalakulása óta törekszik arra, hogy professzionális informatikai képzésein túl is fontos információkkal szolgáljon az informatikai közösség számára. Ennek részeként a cég weboldalán már évek óta működik a NetAcademia Tudástár, amelyet több ezer informatikai szakember keres fel rendszeresen abból a célból, hogy az ott található közel 15 000 szakcikk révén bővítse tudását.

„Az informatikai problémájukra megoldást kereső szakemberek évek óta egyre nagyobb számban keresik fel a NetAcademia Tudástárat. Így régóta tervezzük, hogy az itt formálódó több ezres szakmai közösség számára egy olyan szolgáltatást fejlesszünk ki, mely az iWiW-hez hasonlóan támogatja az ismerősi kapcsolatok építését, másrészt egyfajta kikicsodaként segíti a különböző szaktudással rendelkező informatikusok és informatikai cégek felkutatását” – mondta Szántó Zoltán, a NetAcademia Oktatóközpont kereskedelmi igazgatója. Az it2it.hu szolgáltatásait megismerve a NetAcademia menedzsmentje végül úgy döntött, hogy fejlesztés helyett inkább a már publikus béta állapotban lévő és igen ígéretes megoldást integrálják saját oldalaikhoz.

„Az it2it.hu címen elérhető szolgáltatás jóval többet tud annál, mint aminek megvalósítását terveztük. Mivel az it2it.hu üzemeltetője nyitott volt megkeresésünkre, így mostantól a Tudástár tagjai számára is elérhetővé tettük ezt az informatikusok és informatikai cégek számára készült üzleti kapcsolatépítő szolgáltatást” – mondta Szántó Zoltán.

Az it2it.hu adatbázisába IT szakemberek és cégek egyaránt regisztrálhatnak; a szolgáltatás célja, hogy közelebb hozza egymáshoz az informatikai szereplőket. A NetAcademia Tudástárba integrált megoldás segítségével az informatikusok online önéletrajzot hozhatnak létre, melyben az információk láthatóságát részletesen szabályozhatják. Az így létrejövő adatbázis számos szempont – például a tag informatikai szaktudása – alapján kereshető. Mivel a rendszer kívülről nyitott, az it2it speciális informatikai kompetenciákkal rendelkező szakemberek, valamint cégek felkutatására is használható.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció