A Vodafone a roma fiatalok képzését támogatja

A Vodafone Magyarország Alapítvány 2003. évi megalapítása óta közel 400 millió forintot osztott szét olyan magyarországi civil szervezetek között, akik a hajléktalanok, fogyatékosok és hátrányos helyzetűek életének javítását tűzték ki célul. Az Alapítvány az elmúlt négy év során közel 55 millió forinttal segítette a roma fiatalok képzésével foglalkozó szervezetek munkáját. A támogatásnak köszönhetően 21 projekt valósult meg, ebből 13 vidéken, 8 Budapesten.
„A Vodafone Magyarország Alapítvány különös figyelmet fordít a társadalom hátrányos helyzetű csoportjainak megsegítésére. A közreműködésünknek köszönhetően sok roma fiatal életében hoztunk változást, reményeink szerint ez hosszú távon hasznos lesz a magyar társadalomnak.” - mondta el Nigel Thorpe, a Vodafone Magyarország Alapítvány kuratóriumának elnöke egy mai budapesti konferencián.

Az Alapítvány kezdetben a roma fiatalok felsőoktatásban való elhelyezését támogatta. 2003-ban a Nemzeti Családi és Szociálpolitikai Intézet a Vodafone Magyarország Alapítvány segítségével indíthatta el egyetemi előkészítő tanfolyamait roma diákoknak. A képzések – amelyek keretében 100 diákot oktattak - a Miskolci Egyetemen, a Debreceni Egyetemen, az egri Eszterházy Károly Főiskolán és a Nyíregyházi Főiskolán zajlottak.
2004-ben a Romaversitas magán oktatói programjára kapott támogatást az Alapítványtól. A program során hátrányos helyzetű diákokat készítettek fel egyetemi vagy főiskolai tanulmányokra, közülük 25 felvételt is nyert a felsőoktatási intézményekbe.
Mindkét szervezettel jó együttműködés alakult ki, amelynek köszönhetően 2005-ben is támogatta őket a Vodafone Magyarország Alapítvány, összesen több mint 10 millió forinttal.

A kuratórium tagjainak, illetve az alapítvány 2006-os stratégiájának kidolgozásában résztvevő szakemberek javaslatára a Vodafone Magyarország Alapítvány átalakította támogatási stratégiáját, és az alapképzést állította középpontba. Indokolva ezt azzal, hogy amennyiben a roma fiatalok már az általános iskolai tanulmányaik során hátrányt szenvednek, nincs esélyük továbbtanulni. Az új elveknek köszönhetően kapott támogatást többek között a Derecske Városi Jóléti Szolgálat Alapítvány, a Periféria Egyesület programja, mely Nyíregyháza szegregált szegénytelepén, a Huszár-telepen szervez roma általános iskolásoknak szóló foglalkozásokat, és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, mely a Bodrog menti településeken tart felzárkóztató képzéseket. A jelenleg támogatásban részesülő gyermekek száma megközelíti a 400 főt.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció