EU - elvi egyezség a roaming-tarifák csökkentéséről

Az Európai Unió távközlési miniszterei csütörtöki tanácskozásukon egyetértettek abban, hogy meg kell határozni a külföldi mobiltelefonálás barangolási díjainak (roaming) felső határát - közölte Viviane Reding az információs társadalomért és távközlésért felelős biztos.
A Cebit nemzetközi technológiai kiállítás és vásár kapcsán tartott megbeszélések után a biztos elmondta: a percenkénti nettó 50 eurócent a legmagasabb összeg, ami a javaslatok között elhangzott, de szerinte elképzelhető ennél kedvezőbb percdíj is.    "Az Európai Parlament 42 centet tartana megfelelőnek" - tette hozzá Reding. Elemzők szerint az 50 centes plafon 40 százalékos díjcsökkentést jelentene a felhasználók számára.

Az európai mobiltelefonálók jelenleg 4-6 eurót fizetnek egy külföldön kezdeményezett négyperces beszélgetésért roaminghasználattal. Ám bizonyos esetekben egy ilyen hívás akár több mint 12 euróba is kerülhet. Az Európai Bizottság korábban a barangolási díjak 70 százalékos csökkentését javasolta, mert azokat túl magasaknak tartotta. A bizottság szerint az EU-ban működő mobilszolgáltatók évente 10 milliárd euró bevételre tesznek szert a romaing díjakból.

Reding szerint a távközlési miniszterek tanácsának június 6-8. között tartandó ülésén megszülethet a végső döntés a tarifák csökkentésétről, az új szabályozásról.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció