Egységes európai mobiltévé-szabványt szorgalmaz az EB

Viviane Reding, az Európai Bizottság Távközlési és Informatikai Biztosa a hannoveri CeBIT kiállításon elmondott beszédében arra szólította fel a piaci szereplőket, hogy fogadjanak el egységes mobiltelevíziós szabványt.
Reding meglehetősen élesen fogalmazva kifejtette, hogy amennyiben az európai mobilágazat magától nem tesz eleget a kívánalomnak, úgy személy szerint ő fogja kijelölni a kötelezően követendő technológiát. Erre szerinte a már 17 uniós tagállamban alkalmazott DVB-H lenne a legalkalmasabb, amelynek kifejlesztésére közel 40 millió eurót költöttek az EB kutatási-fejlesztési alapjából. Tavaly a bizottság segített életre hívni az Európai Mobil Távközlési Tanácsot (EMBC), amely a mobiltelefonos televíziózásban érdekelt vállalkozásokat tömöríti, és fő feladata éppen az egységes szabvány kidolgozása és elfogadása lenne.

A biztos kiábrándítónak nevezte az e téren mostanáig elért eredményeket, márpedig szerinte a mielőbbi döntéshozatal elengedhetetlen feltétele annak, hogy Európa a mobiltévé terén ugyanúgy az élcsapatban maradjon, ahogyan az a GSM technológia segítségével a mobiltelefonos színtéren már sikerült. Reding nyárig adott határidőt a piaci szereplőknek az egységes szabvány elfogadására, mivel akkor kell kommünikét kibocsátania az EU mobiltelevíziós stratégiájával kapcsolatban, ebben pedig a lépés kulcsszerepet játszik.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció