Megfizethető SanDisk SSD flash-meghajtó

A SanDisk a CeBIT kiállításon egy olyan NAND flash-alapú 2,5”-es SSD meghajtót tervez bemutatni, amely 350 dolláros árával már versenyképes alternatívája lehet a merevlemezes meghajtóknak.

A március 15-21. között Hannoverben megrendezésre kerülő CeBIT jó alkalom a technológiai cégeknek újdonságaik bemutatására, nem véletlen, hogy a Samsung éppen egy éve ott állította ki az első, szintén 32 GB-os és 2,5”-es SSD meghajtót. Miközben a flash-alapú háttértárak számos előnyt kínálnak a hagyományos merevlemezekhez képest, főként a gyorsaság, a tartósság, és az energiatakarékosság terén, egyelőre komoly hátrányuk a magas ár. A Samsung ilyennel szerelt Q30-as noteszgépe például 1000 dollárba kerül, de a SanDisk januárban bemutatott 1,8”-es SSD eszközének ára is 600 dollár.

A gyártó adatai szerint az új 2,5”-es SSD meghajtó mintegy 100-szor gyorsabban (67 MB/s) olvassa az adatokat, mint egy hagyományos merevlemezes eszköz, így a Windows Vista betöltéséhez például csupán 30 másodpercre van szüksége. Emellett több mint 50%-kal takarékosabb a winchestereknél, és a mozgó alkatrészek hiánya miatt gyakorlatilag teljesen zajtalanul működik. A SanDisk a bejelentéssel egy időben meg is kezdte a termék szállítását a noteszgép-gyártók felé, akik a hardver megváltoztatása nélkül illeszthetik a 2,5”-es SATA csatlakozós eszközt hordozható PC-ikbe.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció