Kisméretű Intel flash-meghajtók

Az Intel bejelentette, hogy forgalomba hozza első saját NAND flash-alapú SSD háttértárait, egyelőre kisebb hordozható eszközökhöz, 1-8 GB kapacitással.
A Z-U130-as széria 28 MB olvasási és 20 MB írási sebességet biztosít, ami igen jól jöhet az alkalmazások, főként az operációs rendszer gyors betöltéséhez. A szabvány USB 2.0/1.1 interfésszel ellátott termékeket a hordozható készülékek mellett pénztári terminálokhoz, illetve kiegészítő tárként routerekhez és szerverekhez is szánja a processzorgyártó. A viszonylag kis teljesítményű eszközök egyelőre nem lehetnek alternatívái a laptopok és asztali PC-k merevlemezes meghajtóinak, az Intel célja azonban most még elsősorban az, hogy a kisméretű háttértárak terén kínáljon árban is versenyképes alternatívát. A gyártó szerint 4 GB-os termékük már most egy árban van az 1,8”-es HDD-kkel, év végén megjelenő 8 GB-os modelljük pedig még olcsóbb is lesz legtöbbjüknél.

Az első üzleti célú SDD-t a Samsung jelentette meg még tavaly, a 32 GB-os eszköz azonban nyilvánvaló előnyei mellett meglehetősen komoly mértékben megdrágította az ilyet tartalmazó laptopokat. A flashmemória-árak látványos esése ugyan elősegíti a flash meghajtók minél gyorsabb elterjedését, egy időnek azonban még el kell telnie, mire mindenütt ténylegesen felválthatják a jó öreg winchestereket.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció