Többnyelvű honlap az ExxonMobil dolgozói számára

A United Steelworkers (USW) szakszervezet bejelentette, hogy többnyelvű honlapot létesít, amelyen keresztül egyszerűen kommunikálhatnak egymással az ExxonMobil világszerte megtalálható telephelyein dolgozók, és könnyebben összefoghatnak közös céljaik megvalósításáért.
- A honlap megnyitását hosszas előkészületek előzték meg - mondta Gary Beevers, a USW alelnöke, az olaj- és gázipari kollektív szerződés főtárgyalója és az ExxonMobil dolgozók globális szolidaritási hálózatának (Global Network for ExxonMobil Workers, Solidarity) vezetője. - Meggyőződésem, hogy a honlap javítja kommunikációs lehetőségeinket, és még hatékonyabbá teszi ezt az értékes hálózatot.

A http://workersatexxonmobil.usw.org című honlap öt nyelven, angolul, franciául, japánul, oroszul és spanyolul olvasható. - Tartalmazza a vállalatról, a vele kapcsolatban álló szakszervezetekről és az emberi jogi kérdésekről szóló legfontosabb információkat, valamint a vállalattal kapcsolatban álló szakszervezeti szövetségek linkjeit, és teret ad az ExxonMobil dolgozók megjegyzéseinek - mondta a hálózat irányítója, Keith Romig.

A globális szolidaritás hálózat 2004-ben az ICEM (International Federation of Chemical, Energy, Mine and General Workers, Unions) szakszervezeti szövetséggel együttműködésben jött létre. - Az ICEM értékes szerepet játszott a honlap megindításában  mondta Joe Drexler, a USW stratégiai kutató és tervezési tevékenységének irányítója.

Az ExxonMobil a világ legnagyobb multinacionális olajtársasága, illetve legnagyobb és legnyereségesebb magáncége. - Régebben arról volt híres, hogy nem nagyon törődött a dolgozóival és a civil társadalommal, nem törekedett a feltételek javítására - mondta Beevers. - Nemrég azonban pozitív lépéseket tett a helyes irányba. Meggyőződésünk, hogy hálózatunk, valamint az emberi jogi és civil szervezetekkel folytatott párbeszédünk komoly szerepet játszott e változás előidézésében.

  • A USW Észak-Amerika legnagyobb ipari szakszervezete, amelynek az Egyesült Államokban, Kanadában és Arubán összesen 850 ezer tagja van. A USW egyszersmind az egyesült államokbeli és kanadai energiaipar legnagyobb dolgozói érdekképviseleti szervezete.
  • Az ICEM globális szakszervezeti szövetség, amelynek tagjai a vegyipar, az  energiaipar, a bányászat, a papíripar és a kapcsolódó iparágak 20 millió dolgozóját képviseli.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció