A mostaninál ötször nagyobb adattároló-kapacitásra lesz szükség 2010-re

Az IDC piackutató tanulmánya szerint a jelenleginél 500%-kal nagyobb globális adattároló-kapacitásra lesz szükség 2010-re.
Az IDC „Táguló Digitális Univerzum” elnevezésű tanulmánya szerint e pillanatban mintegy 161 milliárd GB digitális adatot tárolnak világszerte, azonban 2010-ig ez a mennyiség mintegy 988 milliárd GB-ra fog nőni. A gyarapodás oroszlánrészéért nem vállalatok, hanem a magánszemélyek lesznek felelősek, azonban a megnövekedett adatmennyiség 85%-át hosting cégeknek, távközlési társaságoknak és szoftverbiztonsági vállalatoknak kell majd továbbítaniuk, kódolniuk és tárolniuk.

Mindez abból a szempontból jó hír az ágazat számára, hogy a piac az eddiginél jóval nagyobb mennyiségű nagykapacitású hardvert igényel majd, emellett azonban új megoldások alkalmazására is szükség lesz. Ilyenek lehetnek azok a szoftverek, amelyek kiszűrik az ismétlődő adat-információkat, illetve már a forrásnál hatékonyabban, fontossági sorrendben kezelik az adatokat. Az olyan alkalmazások, amelyek segítik megkülönböztetni az ideiglenes információkat a hosszabb távú megőrzésre szánt adatoktól, szintén megkönnyíthetik a rohamosan gyarapodó adatfolyam hatékony kezelését.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció