Lassul a magyar informatikai piac növekedése

A magyarországi informatikai piac az elmúlt évben 7-8 százalékkal növekedve konszolidáltan elérte a 2,2 milliárd dollárt, az idén a várakozások szerint a növekedés lelassul, s 3-4 százaléka esik vissza.
Deme Csaba, a Microsoft Magyarország marketing igazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón az MTI-nek elmondta: már az első két hónap adatai alapján is látszik, hogy a megszorítások miatt a cégek és lakosság visszafogottabban költ informatikára, mint egy évvel korábban. Ennek részben az is oka, hogy a Sulinet program megszűnt.

A marketing igazgató a várakozások kapcsán elmondta, hogy az idén minden bizonnyal kevesebb asztali számítógépet (PC) adnak el az egyéni felhasználóknak mint tavaly, s ez hatással lesz a szoftvergyártókra is. A vállalati PC eladások ugyan nőnek majd, de összességben stagnál a gép-piac az idén. A 2,2 milliárd dolláros magyar piac 30 százalékát a szoftvereladások, míg a fennmaradó részt a hardver értékesítés és a szolgáltatások teszik ki.

Deme Csaba közölte: mivel a Microsoft eladásait nagyban befolyásolják a PC és a notebook eladások, elképzelhető, hogy a cég szempontjából az átlagosnál nagyobb lesz a visszaesés. Előfordulhat azonban az is, hogy mindez fordítva történik, mivel a marketing szakember szerint óriási az érdeklődés a Windows Vista operációs rendszer iránt. Hozzátette: várakozásaik szerint a Vista a lakossági szegmensben növelni fogja a legális szoftverhasználatot is. A Microsoft azt várja, hogy az idén 30 százalékkal több Vistával telepített új számítógépet adnak el, mint annak idején az első évben XP-vel felszereltet.

A Vista esélyeit növeli az is, hogy az Albacomp már megkezdte a magyar nyelvű operációs rendszerrel felszerelt asztali gépek és notebookok forgalmazását: míg a vállalat tavaly 12.700 PC-t és 3.700 notebookot adott el Microsfot operációs rendszerrel, addig az idén összességében már 10 százalékkal több gép, azaz 18.000 eszköz eladásával számol. A terv realitását mutatja, hogy az elmúlt hetekben már több mint 1.200 ilyen gépre vett fel előrendelést az Albacomp.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció