Reklámokra is lehet majd licitálni az eBay-en

Az amerikai reklámügynökségeket összefogó szövetséggel együtt fejleszti online reklámaukciós oldalát az eBay, ahol nem kézzelfogható termékekre, hanem hirdetési felületekre, szolgáltatásokra lehet majd licitálni.
Az American Association of Advertising Agencies (AAAA) már korábban fontolgatta, hogy átemeli a reklámipart a harmadik évezredbe. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy nem ügynökségeknél házalnának a vásárlók, hanem központi adatbázisban találnák meg a piacvezető ügynökségeket. Az ötlet logikus továbbvitele, hogy ha már mindez együtt van, akkor miért kellene egyenként megkeresni a forgalmazókat, sokkal ügyfélbarátabb lenne, ha a potenciális vevő az árak és a minőség összehasonlítása után rögtön vásárolhatna is. És itt jön be a képbe az eBay, mint jól bevált kereskedelmi rendszer. A szakértők szerint valóban meglepő, mennyire elavultan működnek a reklámipar egyes részei, így szinte mindenki támogatja az egész rendszer megreformálását. Természetesen a reklámhelyek aukcióra bocsátása elsősorban a nagyobb vállalatokat érinti, de a kisebb cégek számára is eddig elképzelhetetlen lehetőségeket nyit, hogy egyben szolgáltatásokra is lehet majd licitálni, így valóban a legjobbat vehetik meg az ügyfelek, a kialkudott legolcsóbb áron. A gyakorlati megvalósításhoz az eBay még nem közölt konkrét ütemtervet, de vélhetően valamilyen tesztoldal hamarosan megkezdi működését, és azután fokozatosan egyre több területre terjesztik ki az aukciós lehetőségeket.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció