Három új Sony Cybershot fényképezőgép

Az ultravékony T és az ultrazoom H sorozat mellett kompakt W szériát is frissítette a Sony a Cybershot DSC-W200, a Cybershot DSC-W90 és a Cybershot DSC-W80 "személyében".
Mindhárom modell 3x optikai zoomot, 2,5 inches képernyőt kapott, különbséget köztük nagyjából csak a képérzékelő pixelszáma tesz: a W200 12 megapixeles, a W90 8,1 megapixeles és a W80 7,2 megapixeles szenzorral kacsint a világra. A W200 májustól lesz kapható kb. 400 dolláros áron, míg a W90 és W80 már márciusban a boltokba kerül, irányáruk 300, illetve 250 dollár lesz. A W90 fekete és ezüst, a W80 pedig rózsaszín, fekete, fehér és ezüst színben fog pompázni.

A H és T sorozathoz hasonlóan az új W szériás fényképezőgépeket is bőkezűen felszerelte a Sony, így nem maradt ki a HD-TV kimenet, a Bionz képfeldolgozó processzor, sőt a Super SteadyShot optikai képstabilizátort is megkapta mindegyik modell.

Úgy tűnik, a Sony nagyon rámozdult a HD-re, hiszen mindegyik most megjelenő fényképezőgépe HD-TV kimenetet kapott, sőt a W modellekhez egy távirányítós dokkoló egységet is vásárolhatunk, így a kanapéról is kényelmesen megnézhetjük HD tévénken a vakációs-kirándulós-bulis képeket. A Sony olyan csomagokat is fog forgalmazni, amelyek tartalmazni fogják a dokkoló egységet, a HD kábelt, a távirányítót és egy high definition nyomtatót is, amely 45 másodperc alatt nyomtat ki egy fényképet. A W szériás modellekkel egyenesen a szélesvásznú tévéképernyőkhöz idomított, 16:9 formátumú felvételeket is készíthetünk.

A Sony Super SteadyShot optikai képstabilizátora az új W-modelleknél megtalálható, amely hatékonyan egyenlíti ki a kéz bemozdulását, ráadásul akár ISO 3200 érzékenység mellett is dolgozhatunk. A nagy ISO szám miatt fellépő képzajt a Sony Clear Raw zajszűrő megoldása bizonyos határig képes kontrollálni.

Nem spórolt a gyártó az AF rendszeren sem, mindegyik modell 9 pontos automatikus élességállítással büszkélkedhet, valamint üdvözöljük az immár elmaradhatatlan arcfelismerő technológiát is, amely amellett, hogy a keresőben megjelenő arcokra fókuszál, a villanófényt is az arcokra optimalizálja.

Videofelvétel esetén 640 x 480/30fps a maximális felbontás, a videók MPEG tömörítésűek, a W széria MemoryStick Pro (Duo) memóriakártyákat támogat.

Mindhárom modell biztosít bizonyos képszerkesztési-retusáló megoldást. A Sony Alpha-tól megörökölt dinamikatartomány-optimalizáció még az előtt korrigálja az expozíciót és a kép tónusát mielőtt azokat JPEG formátumba tömörítené. Emellett színmódosító digitális szűrőkkel is kísérletezgethetünk, vagy a parciális színszűrők segítségével kiemelhetünk bizonyos színeket a képen, portékhoz pedig használhatunk lágyító szűrőt. A fényképezőgépek automatikusan kompenzálják a vörös szemeket is.

Teljesen feltöltött akkukkal a W90-nel 350 képet készíthetünk, a W80-nal 340 képet, míg a W200 akkumulátora 270 fotóra elegendő.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció