Legális üzletet nyit a hírhedt BitTorrent

Az elhíresült fájlcserélő teljes arculatváltással megkezdte az átmenetet a legális üzletek világába, rendkívül népszerű megosztó-letöltő szoftverét felhasználva fizetős szolgáltatást indít.
A 45 fősre hízott vállalat megtartotta a BitTorrent nevet, ám megkezdte a szerződések megkötését a tartalomtulajdonosokkal. A tervek szerint 5000 filmmel, televíziós showműsorral, játékkal, és egyéb digitális médiával megnyíló szolgáltatás a BitTorrent Entertainment Network nevet kapja majd. A szerződések terén még gyerekcipőben járó vállalatban azonban nagy lehetőséget látnak a szakértők, főként meglevő ügyfélbázisa miatt. A BitTorrent szolgáltatásait 135 millió felhasználó veszi igénybe világszerte, és bár sokuk vélhetően nem kér majd semmilyen fizetős szolgáltatásból, már töredékük is hatalmas piacot jelent. A reklámköltségek megtakarítása alacsony induló árakat biztosíthat a BitTorrent számára, így felvehetik a versenyt a Kazaa és a Skype alapítói által létrehozott Joost-tal, mely hasonló elven működik majd. A kezdés mindössze 5000 tétellel szerénynek tűnhet, de a BitTorrent stratégiai fontosságú szerződéseket kötött a nagy filmstúdiókkal, köztük az MGM-mel és a Warnerral. Az árak várhatóan a következőképpen alakulnak majd, a már bevezetett filmek 2 dollár 99 centtért lesznek letölthetők, míg az újak 3 dollár 99 centtért, a televíziós műsorok pedig 1 dollár 99 centtért.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció