Japánban teszteli újdonságait az Intel

Az Intel minden előjel nélkül kisebb részesedést vásárolt egy japán mobiltartalom-szolgáltatóban, és bejelentette, hogy együtt fejlesztenek mobil- és PC-alapú megoldásokat.
A kérdéses vállalat a Faith, mely meglehetős hírnévnek örvend a szakértők körében. Ez a vállalat volt ugyanis, mely 1999-ben elsőként megkezdte az azóta hatalmas piaccá burjánzó csengőhang-értékesítést. A letölthető csengőhangok területén azóta megszámlálhatatlanul sok szolgáltató jelent meg, de a Fait a jelek szerint megint valami újra készül.

A bejelentés meglehetősen szűkszavú volt, mindössze annyit közöltek, értékmeghatározás és további pénzügyi részletek nélkül, hogy az Intel 2,6 százalékot vásárolt fel a japán vállalat papírjaiból. Ez a Faith részvényeinek pénteki állása szerint, amikor 181 dollárba (21,580 jen) került egy értékpapír, nagyjából 5,62 millió dollárt (671 millió jen) jelenthet. Azoknak az elemzőknek a véleményét erősítve, akik szerint valami készül a háttérben, kiderült, hogy egy helyi színházi ügynökség, a Yoshimoto Kogyo is felvásárolt 1,5 százaléknyi részesedést a Faith papírjaiból.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció