Négy javítást adott ki az Apple

Az Apple a Mac OS X és az iChat hibáit foltozza be a négy javítással, telepítésük ajánlott, mivel memóriakezeléssel kapcsolatos hiányosság is akad köztük.
Alig néhány nappal azután, hogy a Microsoft tetemes, szám szerint 20 hibajavítást adott ki nem kevesebb, mint 45 MB méretben, az Apple is kénytelen volt frissíteni szoftverein. A most javításra kerülő hiányosságokat a http://kernelfun.blogspot.com/ oldalon tették először közzé.

A négy hiba közül kettő idegen kódok futtatását teszi lehetővé Mac OS X alatt. Az egyik az iChat, a másik a Finder kódkezelésében található. A Findernél a puffer túlcsordulásos típusú hibáról van szó, de úgy tűnik, mindkét hiba kihasználása meglehetősen körülményes. További jó hír, hogy a hibák ugyan felkerültek az internetre, de a kiaknázásukhoz szükséges kódok nem. Az iChat egyik hibája a beszélgetés közben megnyitott linkek esetében okozhat túlcsordulást, ezzel betekintést nyújtva a rendszerbe, de az Apple szerint itt is csak elméleti lehetőségről van szó. A cég a javításokkal megpróbálta emelni a helyi hálózatok biztonsági színvonalát is.

A frissítések az Apple automata rendszerén keresztül, vagy a cég weboldaláról érhetők el.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció