3G funkciók 2G mobilhálózatokon?

Az Európai Bizottság azt fontolgatja, hogy megnyitja a hagyományos GSM mobilhálózatok ferkvenciáit olyan alkalmazások, például internetezés vagy mozgókép-továbbítás előtt, amelyek eddig csak a 3G hálózatokon voltak engedélyezve.
Minderről Martin Selmayr, az EB szóvivője beszélt a sajtónak. A jelenlegi szabályozás szerint a második generációs mobilhálózatokat, illetve az azokhoz kapcsolódó rádiófrekvenciákat gyakorlatilag csak beszélgetések és sms-ek továbbítására használhatják, azaz a mobiltelefonos adatszolgáltatásokhoz 3G hálózat kiépítésére van szükség. Most ezen a szigorú szabályozáson kíván enyhíteni az EB, amivel Selmayr szerint 10-50 milliárd eurót takaríthatnak meg a mobilszolgáltatók.

A kezdeményezés technikai hátteréről, illetve az ezzel kapcsolatos elképzelésekről a szóvivő egyelőre nem nyilatkozott. Bennfentesek mindenesetre tudni vélik, hogy a lépés mögött az a szándék áll, hogy kompenzálják a mobilcégeket a roamingdíjak maximalizálása miatt keletkező bevételkieséseikért. Kérdés persze, hogy mit szólnak majd hozzá azok a szolgáltatók, amelyek egy korábbi változtatás esetén aligha ruháztak volna be ilyen súlyos összegeket a 3G koncessziók megszerzésébe és a hálózatok kiépítésébe. Jelenleg a 3G hálózatok az EU területének mintegy 50%-át fedik le, míg a GSM gyakorlatilag mindenütt jelen van.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció