A HD Photo a JPEG ellen

Úgy tűnik a Microsoft nem felejtette el a JPEG szabadalom körüli bírósági tárgyalást. 2005 áprilisában a szabadalom tulajdonosa, a Forgent vállalat több más nagy cég mellett beperelte a redmondi óriást. Egy évvel ezelőtt (minden bizonnyal a nagy szoftverfejlesztő és fényképezőgépgyártó vállalatok nyomására) az amerikai szabadalmi hivatal azt kezdte vizsgálni, hogy hogyan szabadíthatnák fel a JPEG formátumot.
A Microsoft sem örült nagyon annak, hogy a nagy többség által is rossz szemmel nézett Forgent vállalat számára kell kikaparnia a gesztenyét. Mára lassan túlhaladottá vált a JPEG formátum, hiszen a veszteséges tömörítés miatt a fotósok elég sokat panaszkodnak. Így az, aki a legjobb minőségre vágyik RAW formátumot kell használnia. Alternatívának eddig ott volt a JPEG2000, amely bár szabadon felhasználható és licenszdíj-mentes, sohasem lett népszerű. Ma azonban a kor igénye sürget: a JPEG-hez mérhető sikerű, mindenki számára könnyen kezelhető jobb tömörítésű képfájl honosítása, amely a fotósok szempontjából sokat jelent, hiszen a tömörítésnek köszönhetően nem kell feltétlenül nagyobb kapacitású memóriakártyát vásárolniuk.

A CNET weboldalán ezzel kapcsolatosan egy hosszabb cikk jelent meg, amely részletesen taglalja a Windows Vista által támogatott HD Photo formátumot, amely sok tekintetben előnyösebb megoldás a népszerű JPEG formátummal szemben. A HD Photo (amelyet eddig Windows Media Photo-ként ismerhettünk) hasonló tömörítés mellett sokkal jobb minőséget ígér, 16 és 32 bites színmélységet támogat, valamint a színek természethű visszaadására az scRGB színtartományt használja.

Ezen a képen a JPEG, a JPEG2000, valamint a Microsoft HD Photo (a korábban Windows Media Photo-nak nevezett) fájlformátumok (veszteséges) tömörítésének mértékét láthatjuk. A fekete háttéren megjelenő színek azt mutatják, hogy mennyiben tér el az eredetitől a tömörített fájl. Az ideális eset a tiszta fekete. Mindegyik kép az eredeti fájlméret 1/8-a.

A HD Photo és a JPEG formátumokat összehasonlítva hamar meggyőződhetünk, hogy a HD Photo a szinte minden tekintetben jobb minőséget nyújt a JPEG formátumnál. Ennek ellenére, ahogy a cikk is megjegyzi, egy új formátum sikerét a jobb minőség nem garantálja, hanem ismertté kell tenni:

Elég kemény vállalkozás egy új fájlformátumot felfuttatni, de a Microsoftnak két komoly segítsége is van.
Először a HD Photo fájlformátumot a Windows Vista teljes mértékben támogatja. Ez azt jelenti, hogy a fényképezőgép-gyártók egyre inkább számíthatnak a HD Photo támogatottságára, és hamarosan a szoftverek és a böngészőprogramok is ismerni fogják.
"Világos a cél: el kell terjeszteni. Ha a Windows alatt használható lesz, a felhasználók többsége élhet a lehetőségekkel" - mondta Josh Weisberg, a Microsoft digitális képfeldolgozás részlegének igazgatója.
Másodszor, az Adobe, a Photoshop révén legbefolyásosabb képfeldolgozó szoftvergyártó szintén támogatja a HD Photo formátumot, mondta Kevin Connor, az Adobe termékmenedzsment-igazgatója. Bár a Photoshop CS3 "az időzítés miatt" még nem támogatja a HD Photo fájlformátumot, az Adobe szorosan együttműködik a Microsofttal, és terveik szerint egy plugin segítségével nemcsak a Windows-os, hanem a Mac OS X-en futó Photoshop CS3 is rövidesen támogatni fogja a HD Photo fájlformátumot.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció