Tanulmány a mobiltávközlés fejlődéséről

Bár a mobiltávközlési szektor egyik legnagyobb reménysége a mobiltelevízió, az optimizmus alaptalan lehet - véli a Deloitte tanulmányában, amelyben rámutat: ahelyett, hogy a televíziót próbálná a mobiltelefonba integrálni, a szektornak inkább az adatáramlás megfordítására kellene koncentrálnia, tehát a videótartalom telefonról televízióra vagy egyéb, megfelelő monitorral rendelkező eszközre történő továbbítására.
A Deloitte idei évre vonatkozó tanulmánya szerint mivel a mobiltelefonok kamerái egyre jobb felbontásúak, egyre inkább nő az igény különböző, a felhasználók által megalkotott videótartalmak továbbítására mobiltelefonról internetes oldalakra vagy televízióra.

Az elemzés szerint jelentősen növelné a szolgáltatók bevételét az, ha ennek a forgalomnak csak egy kis részét a saját hálózatukon keresztül továbbíthatnák a szolgáltatók.

A Deloitte technológia, média és telekommunikációs (TMT) csoportjának telekommunikációra vonatkozó előrejelzése szerint 2007-es év érdekes lesz azok számára, akik a globális távközlési szektorban vagy a szektorral dolgoznak. Már csak azért is, mert a jóval több mint 100 éves távközlési piac még mindig képes innovációra, megújulásra és növekedésre.

A tanulmány emlékeztet arra is, hogy a mobilszektor, főként a fejlett országokban, új, nagyszabású alkalmazás kifejlesztésén dolgozik a hangátvitelből és SMS-üzenetekből származó bevételek kiegészítésére.

A mobilszolgáltatók történelmi küldetése korábban az volt, hogy kültéren teljes lefedettséget biztosítsanak. Noha a szolgáltatók még mindig fontosnak tartják a földrajzi lefedettséget, a legnagyobb harc ma már a beltéri lefedettségért folyik: 2007-ben egyre több mobilhívást beltérről kezdeményeznek majd, ami a vezetékes hálózatok kiszorításához vezet.

A mobilszolgáltatók stratégiája a Deloitte szerint teljes mértékben ehhez az új célhoz igazodik: maximalizálniuk kell a beltéri hívások és a továbbított adatok minőségét, ami többek között kiegészítő hálózati technológiák integrálásával érhető el. Emellett bővíteniük kell a tarifakínálatukat a mobiltelefonok beltéri használatának ösztönzésére.

Ezen túlmenően a tanulmány szerint tanácsos lehet számukra a licencszerződések áttekintése, amelyek némelyikét valószínűleg még akkor kötötték, amikor a mobiltelefonok nem voltak hordozhatóak, és a szolgáltatás csak kevesek számára volt elérhető.

A Deloitte szerint a távközlési szolgáltatók valószínűleg továbbra is előtérbe helyeznek majd olyan alkalmazásokat, amelyek nagy fájlokat és adattartalmat hoznak létre. Erre gyakori példa a videóletöltés. Az ipar számára azonban az elemzés alapján talán mégis kedvezőbb lenne, ha az ellenkező irányba indulna el. Noha a méret a lényeg, a távközlési szektorban nem minden esetben a nagyobb a jobb.

A szolgáltatók bevételének legnagyobb része olyan szolgáltatásokból ered, amelyek kisméretű fájlokon és kis sávszélességen alapulnak. Ilyen például az SMS, a csengőhangok vagy a beszélgetés. Az utóbbi az első kereskedelmi hívás óta több milliárd dolláros hasznot eredményezett. Az idén azonban azok a szolgáltatók lehetnek sikeresek, akik felismerik és népszerűsítik a tömegpiacon megjelenő, egyszerű, keskeny sávú alkalmazásokat.

A Deloitte tanulmánya szerint 2007 a távközlési szolgáltatások adományozásának jegyében telik majd. A mobiltelefon és a széles sáv csak két olyan tétel, amely várhatóan ingyenesen hozzáférhető lesz, még ha számos feltétel függvényében is. Az ilyen ajándékok azonban az ajándékozónak és az ajándékozottnak is pénzbe kerülnek: a mobilszolgáltatók készülékek millióinak támogatásával kapcsolatos költsége országonként több milliárd fontra rúghat 2007-ben. A szektor számára az ingyenes szolgáltatások hatása abban is megmutatkozhat, hogy egyre több értékes termék és szolgáltatás válik tömegcikké - legalábbis a felhasználók szemében. Az idén a távközlési szolgáltatók valószínűleg szelektívebb és óvatosabb megközelítést alkalmaznak majd az "ingyenes" fogalmával szemben, és reálisabban értékelik annak lehetséges negatív hatásait.

A Deloitte szerint a magyarországi mobilszolgáltatók technológiai szempontból az európai fejlődés frontvonalában haladnak. Ugyanakkor a vezetékes internet kisebb elterjedtsége miatt Magyarországon várhatóan nagyobb hangsúly helyeződik olyan vezeték nélküli megoldásokra, amelyek valamilyen módon helyettesíteni tudják a hagyományos internetes technológiákat. Így pedig a jobb lefedettségért folytatott harc is kiemelten fontossá válhat. Az új alkalmazások elterjesztéséhez szintén fontos lesz új magyar nyelvű tartalmak biztosítása - áll a tanulmányban.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció