Várakozások feletti, de így is alacsony Intel profit

Az Intel 1,5 milliárd dolláros nettó nyereségről számolt be a tavalyi utolsó negyedévre vonatkozóan, ami közel egymilliárd dollárral alacsonyabb az egy évvel korábbinál.
A vezető processzor-gyártó a 2005-ös fő eladási szezonban még 2,45 milliárd dolláros tiszta nyereséget könyvelhetett el, ami részvényenként 40 centet jelentett, míg a mostani csak 26 cent. A cég bevételei a 2006-os vizsgált időszakban 9,69 milliárd dollárra rúgtak, szemben a 2005 utolsó negyedévi 10,2 milliárddal. Figyelemreméltó viszont, hogy a Wall Street elemzőinek előrejelzése még rosszabb negyedévet, 9,43 milliárd dolláros bevételt és 1,44 milliárd dollár profitot jósolt az Intelnek 2006 végére. Kérdés, hogy a szakértők voltak-e túlságosan óvatosak, vagy pedig az előrehozva piacra dobott, az átlagosnál drágább Core processzorok javítottak-e valamelyest a mérlegen az utolsó pillanatban.

A piacvezető Intel és a feltörekvő AMD között vívott árháború érzékenyen érinti mindkét fél pénzügyi helyzetét, az utóbbi egy évben például az Intel részvényeinek árfolyama 15%-kal, az AMD papírjaié pedig majdnem a felére esett vissza. A kisebb volumene miatt sebezhetőbb AMD múlt heti előzetes eredmény-beszámolójában mindössze 1,37 milliárd dolláros jövedelmet közöl a tavalyi utolsó negyedévre, szemben az elemzők által várt 1,85 milliárddal.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció