Sony OLED képernyőpanel a CES-en

A Sony egy 27 inch képátmérőjű OLED képernyőpanelt mutatott be a Las Vegas-i CES kiállításon, az első tévéket pedig 2008-ra jósolja.
A 2008-as időpontot Stan Glasgow, a Sony illetékese prognosztizálta egy újságíróknak adott interjúban, a cég azonban mindeddig nem tett hivatalos bejelentést az ügyben. Az OLED számos előnnyel rendelkezik a rivális LCD-hez vagy plazmához viszonyítva, így nagyobb élességet, felbontást és fényerőt kínál, energiatakarékosabb is, ugyanakkor a hátsó megvilágítás szükségtelen volta miatt még vékonyabb képernyők előállítását teszi lehetővé. A technológiát eddig csak kis méretekben, mobiltelefonoknál, vagy hasonló készülékeknél alkalmazták, nagyobb paneleknél viszont mindmáig gondot jelent a versenyképes áron történő tömeggyártás.

A Sonyéhoz hasonló nagyméretű OLED paneleket már a Samsung is bemutatott korábban, a Toshiba pedig az SED technológiával kísérletezik, ám a termékek forgalmazását eddig többször kénytelen volt elhalasztani. Kérdés, hogy a Sonynak valóban sikerül-e már jövőre kirukkolnia az első OLED tévékkel.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció