Próbaper: 1650 milliárd dollárra perel a RIAA egy orosz MP3 oldalt

A billió dolláros per egy orosz zeneletöltő oldal ellen indították, dalonként 150 ezer dollárt követelve, az MP3 letöltő már be is jelentette, hogy zavartalanul folytatni fogja működését.
Az Amerikai Hanglemezkiadók Szövetsége (RIAA) keresetet nyújtott be az AllofMP3.com és allTunes.com oldalakat üzemeltető, Mediaservices nevű orosz vállalat ellen, a per mögött Arista Records, a Warner Bros. Records, a Capitol Records és a UMG Recordings áll, mint a szövetség tagjai. Az orosz cég letöltések valós bevétele nem ismert, és ezt az adatot a RIAA sem közli, a kártérítés összege egy átlagolt elméleti számításon alapszik, és a számok láttán nyilvánvalóan elrettentő célú próbaperről van szó. Ez az első alkalom, hogy kelet-európai - ázsiai oldal ellen tényleges per indul ilyen volumenben. A beadvány alapján csak a 2006 júniusa és októbere közötti forgalmi adatok alapján kérnek kártérítést, dalonként 150 ezer dollárt, 11 millió letöltéssel számolva. Az ilyen jellegű eljárások számos jogi kérdést vetnek fel, ahogy ebből az esetből is látszik. A pert a New York-i bíróságon kezdeményezték, így az orosz cég egy meg nem nevezett vezetője már be is jelentette, hogy az eljárást nem tekintik hatályosnak Oroszországban, ahol minden jogi kötelezettségüknek eleget tesznek. Az AllofMP3 és az allTunes fizeti az Orosz Multimédia és Digitális Társaságnak (ROM) járó 15 melyre az "a szerzői jogok tulajdonosainak kárpótlása" címén jogosult. Az orosz vállalat szerint Oroszországban az orosz törvények érvényesek, és míg elismeri egy New York-i beadvány indításának jogát, eleve kivonja magát annak bármilyen következménye alól. Nagy kérdés tehát végül is az, hogy létezhet-e globális kereskedelem globális szerzői jogok nélkül.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció