A gépek lázadása, avagy emberi jogokat a robotoknak

Egy nemrég nyilvánosságra hozott tanulmány szerint az is elképzelhető, hogy a robotok pár évtizeden belül olyan jogokat kapnak majd, mint az emberek.
David King, a brit kormány tudományos tanácsadója megbízta az Outsights tanácsadó, valamint az Ipsos Mori piackutató cégeket egy a gépek jövőjére vonatkozó tanulmány elkészítésével, amely szerint 2056-ban már jogaik is lesznek az akkorra már saját tudattal rendelkező robotoknak. Így például lesz szavazati joguk, igényelhetnek lakástámogatást és beperelhetik gazdájukat, ha az bántalmazza őket. Azonban kötelezettségeik is lesznek, vagyis adót kell fizetniük, és talán még katonai szolgálatot is kell majd teljesíteniük.

Isaac Asimov 20. századi sci-fi regényíró műveinek az olvasóit azonban minden bizonnyal nem lepte meg a brit kormány által készíttetett dokumentum, ugyanis a szerző már rég megfogalmazta a három legfontosabb robotokra vonatkozó törvényt. Ezek szerint a gépeknek engedelmeskedniük kell tulajdonosaiknak, nem bánthatják az embereket, és meg kell védeniük saját magukat is, de csak akkor, ha ezáltal nem veszélyeztetik az emberek testi épségét.

A tanulmány készítői mindenesetre úgy vélik, hogy ha minden jól megy, akkor ötven év múlva robot és ember békésen él majd egymás mellett, és mindkettő hasonló jogokat fog élvezni.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció