VII. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny

2007. május 4-6. között hetedik alkalommal kerül megrendezésre a már hagyományosnak tekinthető BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) ad helyet az eseménynek, a szervezőmunkát ez évben is a Magyar Villamosmérnök- és Informatikushallgatók Egyesülete, valamint a Simonyi Károly Szakkollégium végzik a főtámogató Fornax Rt.-vel karöltve.
A verseny elsődleges célja az informatikával és programozással foglalkozó emberek (egyetemi hallgatók, iparban dolgozó profik, vagy akár középiskolások) számára kihívást és lehetőséget biztosítani tudásuk és képességeik összemérésére extrém körülmények között. A korábbiakhoz hasonlóan a verseny idén is kétfordulós, és a nyeremények értéke meghaladja az 5000 eurót. A 2006. december 20-i meghirdetés után jelentkező csapatok először 2007. március 5-én mérkőznek meg egymással az interneten bonyolított elektronikus előválogató keretében. Ezen az on-line erőpróbán a kiadott feladatok megoldására öt óra áll rendelkezésre. A kiértékelés után a legjobbnak bizonyuló harminc csapat jut tovább a 2007. május 4-6-án, a Műegyetemen megrendezendő 24 órás döntőbe.

Sem az elektronikus előválogató, sem a helyszíni döntő során nincs megkötés a versenyzők által használt fejlesztőeszközökre, könyvekre, operációs rendszerre vonatkozóan. Akárcsak a selejtező fordulóban, a helyszíni versenyen is a saját számítógépeiken dolgoznak a résztvevők, a szervezők a helyszínen csak elektromos áramot és a verseny idejére létrehozott helyi hálózathoz való csatlakozást biztosítják. Ezzel a megközelítéssel oly módon lehet egyenlőséget tenni a csapatok között, hogy mindegyikük a számára leginkább kényelmes körülmények között versenyezhet. A viadal során a csapattagoknak természetesen tilos a külvilággal kommunikálni.

A tavalyi verseny svéd feladatszerkesztői után idén ismét magyarok állítják össze a problémákat. Az előző években sikeresen szerepelt programozókból álló feladatkiírókat az alapítók, Marx Dániel és Benedek Balázs is segíti.

A versenyre tavaly 309 csapat nevezett, 4 kontinens összesen 24 országából. Az európai országokon és az Egyesült Államokon kívül olyan egzotikus helyekről is regisztráltak, mint Kína, Irán, India, Banglades és Kolumbia. Egy tengeren túli csapatot a helyszíni döntőben is üdvözölhettünk, így a tavalyelőtti argentin csapat után ismét rendkívül távoli résztvevők érkeztek a budapesti döntőbe. A szervezők mindent megtesznek, hogy ezt a kifejezetten színes, nemzetközi szakemberekből és egyetemistákból álló versenyzői gárdát idén még tovább bővítsék.

Regisztrálni a verseny hivatalos honlapján, a www.challenge24.org címen lehet, 2007. február 23-ig.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció