IVSZ-IT piackutatás: 2005-ben 1.345 milliárd forint informatikára

Az informatikai termékek gyártásából, bel- és külkereskedelméből, szolgáltatások nyújtásából származó teljes informatikai árbevétel 1.345 milliárd forint volt 2005-ben Magyarországon - derül ki az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) által vezetett konzorcium támogatásával, az IDC által elkészített első IVSZ-IT piackutatásból.
Az IVSZ közleményében ismerteti: ebből csak belföldön mintegy 743 milliárd forintos bevétel származott. A felmérésből kiderül, hogy a magyarországi végfelhasználó szervezetek 2005-ben mintegy 517 milliárd forintot költöttek külső informatikai beszállítókra, aminek 43 százalékát informatikai szolgáltatásokra, 41,5 százalékát hardver eszközökre, 15,5 százalékát pedig szoftver-licenszekre fordították.

A közlemény szerint a felmérés újszerű megközelítési módja, részletessége tekintetében hiánypótló szerepet tölt be az IT piac felmérésében. A tanulmány elkészítését az IVSZ, az ITDH, az AAM, a KFKI, és a Synergon támogatta.

Az IVSZ tanulmányának célja a 2005. évi magyarországi belső és export informatikai piac, valamint a részpiacok méretének meghatározása, a piaci szereplők piaci részesedésének feltérképezése, és az informatikai vállalatok jövedelmezőségi mutatóinak meghatározása volt.

A kutatásban a teljes piac, illetve 23 technológiai szegmens szempontjából meghatározó 200 vállalat, valamint a további kisebb szereplők 200-as reprezentatív mintája szerepelt.

A felmérés a 2006-os évre vonatkozó adatok begyűjtésével és elemzésével folytatódik. A cél az, hogy a 2006-ban még csak tervezett további három kutatási modult, a piaci barométert, az iparági SWOT-ot, valamint az iparági K+F, humán erőforrás és marketingjellemzőket is beindítsák.

A következő tanulmány publikálásának várható időpontja 2007. szeptember.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció