Biometrikus rendszert tesztelnek a Heathrow-n

A Londoni reptéren ujjlenyomat- és íriszszkenneléssel azonosítják az utasokat, felkészülve a biometrikus azonosítók bevezetésére.
Az Emirates és a Cathay Pacific Airways Dubaiba és Hongkongba tartó, valamint onnan érkező járatain a kezdik meg az éles tesztelést. A mintegy 2000 utasra méretezett mintához az utazók önként jelentkezhetnek, a részvétel tehát nem kötelező.

A MiSense által felállított rendszer többfunkciós, alap és teljes üzemmódban is kipróbálják, így a tesztelés a legegyszerűbb azonosítástól a több szempontú összetett vizsgálatig terjed.

A brit reptéri hatóságok szerint az új biometrikus rendszer úgy növeli a légikikötők biztonsági szintjét, hogy közben lerövidülhet a sorban állással töltött idő. A többek között az Accenture, az IER, a Raytheon Systems, a Sagem Defense Securite által alkotott konzorcium éppen ezért arra számít, hogy az utasok egy idő után nem valamilyen személyiségi jogaikat sértő procedúrának, hanem az utazást megkönnyítő eljárásnak tekintik az új rendszer, ami így igen hamar népszerű lehet. A rendszer és a tesztelés költségeit nem tették közzé, de minden vállalat állja a saját alrendszere költségit. A brit hatóságok hasonló rendszerek bevezetését tervezik 2010-re a főbb reptereken, pályaudvarokon és kikötőkben is.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció