A német alsóház elfogadta a vitatott távközlési törvényt

A német parlament alsóháza csütörtökön jóváhagyta a szélessávú hálózat használatát szabályozó, vitatott távközlési törvényt a kormánypártok támogatásával, az ellenzék ellenszavazatai mellett.
A felsőház december 15-i szavazása után a törvény 2007 elején életbe léphet.

A Deutsche Telekomnak a jövőben is módjában áll majd távol tartani riválisait a mintegy 3 milliárd euró értékű hálózatától azzal, hogy a szabályozás nem vonatkozik a szélessávú optikai üvegszálas hálózatra. A DT-t legalábbis időlegesen nem kötelezik arra, hogy konkurenseinek hozzáférést biztosítson e hálózathoz.

A törvényjavaslaton csak kisebb változtatásokat eszközöltek, így lazább szabályozás vonatkozik majd az infrastrukturális beruházásokat végrehajtó, új termékekkel megjelenő cégekre.

A Deutsche Telekomnak előnyöket biztosító szabályozást bírálták a DT német és uniós versenytársai, emellett az Európai Bizottság is azzal fenyegetőzött, hogy a bíróság elé idézi Németországot a verseny korlátozása miatt.

A német állam 14,83 százalékos tulajdonnal rendelkezik a DT-ben, közvetetten pedig 16,87 százalékkal az állami KfW bankcsoporton keresztül.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció