Egységes távközlési szabvány kezdeményezés

A Sun, a Nokia és az Ericsson olyan egységes távközlési szabvány létrehozásán dolgozik, amely képes lenne integrálni a számos vezetékes és mobil platformot.
A bejelentéssel egy időben létrehozott „Telecommunications Platform Initiative” („távközlési szabvány kezdeményezés”) keretében az említett cégek közösen munkálkodnak a szabvány kidolgozásán, amelyben számítanak más eszközgyártók, valamint szolgáltatók közreműködésére is. A felvállalt munka jelentősége – és bonyolultsága – nyilvánvaló, hiszen a jelenleg egymás mellett létező telekommunikációs platformok összehangolása sokszor túl bonyolult vagy költséges feladat, aminek a hátrányait a piaci szereplők és a fogyasztók egyformán kénytelenek megtapasztalni.

Lyrki Holmala, a Nokia alelnöke a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy a kezdeményezés révén a távközlésben érdekelt cégek kénytelenek felismerni közös érdekeiket, és a közös kihívásokat az együttműködés terén. Torbjörn Lundahl, az Ericsson Multimedia Systems alelnöke szerint bizonyos, hogy a kooperáció nagyban megerősíti majd a távközlési ágazat egységét, ami hosszabb távon komoly előnyöket hoz majd a felhasználóknak.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció