VoIP adapter mobiltelefonokhoz

A dél-koreai Vopier nevű gyártó egy olyan házi „telefonközpontot” mutatott be, amelynek révén internet-alapú telefonhívásokat lehet végrehajtani bármilyen egyszerű mobiltelefonról.
A speciális adapter mind a PC, mind pedig a kimondottan VoIP telefonkészülék használatát feleslegessé teszi, sőt megvan az az előnye, hogy segítségével otthonunktól távol is tudunk interneten telefonálni. A megoldás úgy működik, hogy a felhasználó mobiljáról hazatelefonál, majd nyilvánvalóan valami kódszám beütése után automatikusan használhatja a VoSKY által biztosított VoIP technológiát. A bejövő hívások esetében elvileg ugyanez a módszer, bár az nem teljesen világos, hogy előzetesen hogyan egyeztet erről az ember egy adott esetben több ezer kilométerre lévő partnerrel, de valószínűleg ilyenkor legfeljebb visszahívás lehetséges.

A Vopier VoSKY otthoni VoIP telefonközpont a fentiek mellett automatikus hívásátirányítást, illetve beszélgetés közben újabb hívásjelzést is kínál a felhasználóknak. A gyártó a készüléket a dél-koreai „VoIP/IPTV WORLD 2006” kiállításon mutatta be, ám a forgalmazással kapcsolatban egyelőre nem közölt adatokat.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció