Üzlet és médiapolitika
Zajlik a digitális átállás stratégiájának konzultációja
2006. november 25.
Október elején a Miniszterelnöki Hivatal széles körű szakmai konzultációra bocsátotta a Javaslat a televíziózás és a rádiózás digitális átállásának magyarországi stratégiájára című dokumentumot. Az észrevételeket, véleményeket, esetleges kérdéseket 2006. november 11-éig várták. A tanulmányt még az IHM megbízásából – európai uniós közbeszerzési eljárást követően – készítette el a Telkes Tanácsadó Zrt. és a Colosseum Budapest Kft. tanácsadói konzorciuma. A 300 oldalas dokumentumban rejlő részletekről és érdekességekről a dokumentumot konzultációra bocsátó Sarkady Ildikót, a MeH médiapolitikai főtanácsadóját, illetve a stratégiát készítő konzorcium részéről Both Vilmost, a Telkes Tanácsadó Zrt. vezérigazgatóját kérdeztük.
B. O.: – A digitális világban meglehetősen sok platformon zajlanak az események. Miért olyan fontos ebből kiemelni a földfelszíni digitális tévét?
S. I.: – A digitális televíziózás (DTV) bevezetése messze túlmutat a televíziós piac keretein; nem véletlen, hogy a digitális átállás előkészítése minden országban hosszas, politikai és szakmai vitáktól sem mentes folyamat. Ennek oka, hogy a digitális televíziózás – az általa kínált többletszolgáltatások révén és az analóg piaci viszonyokra gyakorolt hatása miatt – nem választható el a tágabb értelemben vett információstársadalom-stratégiától és a médiapolitikától.
A DTV megjelenése új perspektívába helyezi a közszolgálatiságot és ezzel együtt a média- és hírközlés-politikát.
Figyelemre méltó új fejlemény, hogy a 160/2006 (VII. 28.) kormányrendelet értelmében az audiovizuális média szabályozásának feladatköre a MeH-hez került. Terveink szerint – a digitális átállás folyamatának felgyorsítása mellett – első lépésben elkészítjük a Nemzeti Audiovizuális Média Stratégiát (NAMS), amely stratégiai szinten jelöli ki a korszerű, EU-konform médiaszabályozás teendőit. Ezt követően készülhet el az európai normákhoz igazodó új médiatörvény a műsorkészítés és műsorszolgáltatás normáira, biztosítva a technológiasemleges piaci versenyt, valamint a szerzői és szellemi tulajdon védelmét. Ennek alapján születhet meg a közszolgálati médiáról szóló törvény, benne új, korszerű irányítási, ellenőrzési és normatív finanszírozási szabályokkal.
B. V.: – A földfelszíni platformra emellett azért is irányul nagyobb figyelem, mint a többi – versengő – platformra, mert úgynevezett „korlátos erőforrást”, jelesül frekvenciát használ. A frekvenciagazdálkodás pedig a világon mindenhol állami feladat. A digitális televíziózás információs társadalmi jelentősége abban áll, hogy ez a technológia hosszabb távon valamennyi platformon (földfelszíni, műholdas, kábeles, IP alapú, mobil) lehetőséget biztosíthat a fogyasztói igények magasabb szintű kielégítését kínáló, értéknövelt szolgáltatáscsomagok tömegpiaci bevezetésére. Ez az adottság annál is inkább fontos lehet, mivel az információkhoz való hozzáférés és a szórakoztatás területén várhatóan még jó ideig a televízió marad a legkedveltebb médium.
A digitális televíziózás jó alapot biztosíthat olyan új típusú médiatermékek bevezetésére, mint például az igény szerint lehívható videó (video-on-demand, VOD), az internetelérés vagy az interaktív televíziózás. A digitalizáció így nem pusztán a minőség javulását és a választék bővülését jelenti, hanem idővel lehetőséget nyújthat arra is, hogy a televízió az információs és tudás alapú társadalom fejlődésének hatékony alternatív végfelhasználói eszköze legyen a személyi számítógép mellett.
A digitális televíziózás a személyi számítógép és a telefonos internet-előfizetés áránál olcsóbb, egyszerűbb, átláthatóbb és megbízhatóbb technológia lehet. Egyszerűsége révén alkalmassá válhat az információs társadalmi szolgáltatások eljuttatására a társadalom olyan széles tömegeihez, amelyek jelenleg még – költség- vagy egyéb megfontolások miatt – nem rendelkeznek számítógéppel, illetve internet-hozzáféréssel. További társadalmi előny, amelyet a digitális televíziós technológia biztosítani tudna, az információhoz való hozzáférés esélyegyenlőségének javítása.
Mindebből látható, hogy a televíziózás és rádiózás digitális technológiára való átállása bonyolult gazdasági és társadalmi hatású folyamat, amely a lakossági, szolgáltatói és kormányzati szektort egyaránt érinti. Többek között azért is, mert lényegében minden magyar háztartás a célcsoportja, kibővíti az audiovizuális szolgáltatásválasztékot, elősegítheti az információs társadalmi szolgáltatások terjedését, jelentős szolgáltatói (adók, hálózat) és fogyasztói (dekóder, digitális vevőkészülék) beruházásokat tesz szükségessé, átrendezheti az analóg piaci erőviszonyokat és jövedelemfolyamatokat a hírközlési és médiaszektorban.
B. O.: – Hogyan kezeli ezt a kérdést, és holt tart Európa?
B. V.: – Az elektronikus kommunikációs szolgáltatások és az információs társadalom fejlesztése az Európai Unió versenyképességi és kohéziós céljainak kulcsterületévé vált. Az eEurope 2005 utáni időszakot orientáló i2010 kezdeményezés is a „digitális gazdaság” fejlesztésére helyezi a hangsúlyt.
A digitális átállás fogalma az Európai Bizottság felfogásában nem csupán a földfelszíni televíziós hálózatokhoz kötődik, hanem a teljes audiovizuális piac vonatkozásában, valamennyi műsorterjesztő hálózatra kiterjedően értelmezhető.
Emellett a bizottság hangsúlyozza, hogy a digitális átállás jóval több egyszerű infrastruktúra-váltásnál, a folyamatnak ugyanis a fogyasztók számára is érzékelhető értéktöbblet megjelenéséhez kell vezetnie. A digitális átállást ebben az összefüggésben elsősorban a piaci erőknek és a fogyasztói keresletnek kell vezérelnie. Az Európai Bizottság mindazonáltal fontosnak tartja a hatékony állami fellépést is, amely – a megfelelő frekvenciapolitikán kívül – különösen két tárgykörben mutatkozik szükségesnek a digitális átállás sikeréhez: egyrészt a műsorszolgáltatók magatartásának a közpolitikai célkitűzésekkel történő összehangolásában, másrészt a fogyasztóknak a digitális átállásról szóló tájékoztatásában.
A digitális átállásra vonatkozó legerőteljesebb uniós kezdeményezés, hogy a közösségi szintű spektrumgazdálkodási szempontok érvényesítése miatt a földfelszíni analóg televíziózás leállítását a bizottság közösségi szinten koordinálja. Ez praktikusan a kikapcsolási időpontok deklarálását, rögzítését jelenti. A bizottság 2005 májusában az analóg szolgáltatások leállításának a közösség valamennyi tagországára érvényes céldátumaként 2012 elejét jelölte meg.
B. O.: – Mi történik eközben Magyarországon?
S. I.: – Jelenleg a központi közigazgatás e területre vonatkozó alapdokumentuma a földfelszíni digitális televízió-műsorszórásra való átállás elsődleges kormányzati feladatairól szóló 2005 márciusi kormányhatározat, amelynek egyik feladata az volt, hogy az EU-felkéréssel összhangban deklarálja a magyar kormány digitális átállással kapcsolatos fő elképzeléseit. Az ebben szereplő ütemterv még az üzemszerű DTV-sugárzás 2007-es szigetszerű indulásával és az analóg szolgáltatás 2012-ig történő végleges lekapcsolásával számol. Hozzáteszem, hogy az Antenna Hungáriánál egy ideje már folyik az üzemszerű kísérlet.
További fejlemény, hogy a nemzetközi frekvenciakoordinációs értekezleten idén nyáron Magyarország összesen nyolc digitális televíziós multiplex lehetőséget tudott kiharcolni. Ezek közül azonban rövid távon csak 3 elindítására van lehetőség, mivel az ITU RRC-06 értekezleten elfogadott digitális terv szerint az átmeneti időszak végéig az analóg adók védelmet élvezhetnek. A jelenlegi 3 földfelszíni csatornának helyet adó frekvenciák felszabadulásához az kell, hogy a 3 érintett adó (M1, Tv2, RTL Klub) analóg sugárzását le lehessen kapcsolni – ennek viszont az a feltétele, hogy az időközben elinduló digitális sugárzásban ezek a csatornák benne legyenek. Az átmeneti időszakban (amelyet a párhuzamos analóg–digitális sugárzás miatt „simulcastnak” szoktak nevezni) a digitális műsorszórás bevezetése csak fokozatosan, a szomszédos országok átállásával egyeztetett módon valósítható meg. Az említett 3, jelenleg már rendelkezésre álló digitális multiplex lehetőség sem biztosít teljes országos lefedettséget: a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) szakemberei szerint a nemzetközi frekvenciakoordinációnak köszönhetően mára 90, 70 és 50 százalék fölé sikerült „feltornázni” a 3 multiplex lefedettségét. A stratégia konzultációja épp azt a célt szolgálja, hogy a „simulcast” periódusra, illetve az analóg lekapcsolását követő időszakra a lehető legszélesebb szakmai konszenzuson nyugvó elképzelésekkel készüljünk fel. A sikeres digitális átálláshoz szükséges szabályozói és közpolitikai lépések volumene és összetettsége, illetve az átállással kapcsolatos tagolt piaci érdekviszonyok alapján indokolt, hogy a konzultációs folyamatban az érintett piaci szereplők lehető legszélesebb köre vegyen részt. Meggyőződésünk, hogy a digitális átállás forgatókönyve és ütemterve csak az érintett piaci szereplők – és civil szervezeteik – véleményének, javaslatainak visszacsatolásával lehet teljes: így szolgálhatja a stratégia az állam, a piaci szereplők és a lakosság szempontjából egyaránt hatékony és zökkenőmentes digitális átállást.
A digitális átállás stratégiája a széles körű szakmai konzultációt követően nyeri el végleges formáját. Ezt követően kerül sor a szükséges szabályozói lépések megtételére, illetve a digitális átállás sikerességéhez elkerülhetetlenül szükséges intenzív lakossági tájékoztatás is ez után veheti kezdetét.
B. O.: – Ebben a tanulmányban Önök részletesen értékelik a jelenlegi helyzetet és lehetőségeket is. Mivel kecsegtetheti például a tévétársaságokat az átállás?
B. V.: – A digitális televíziózás sok tekintetben új lehetőségeket kínál a média- és hírközlési piac szereplőinek, egyes új funkciókat is életre kelt, de alapvonásaiban a digitális televíziós értéklánc nem tér el jelentősen az analógtól: a súlypontok ugyanúgy a tartalom előállításán, átvitelén és a fogyasztói oldalon vannak. A digitalizáció ugyanakkor olyan új lehetőségeket teremtett, amelyek az egész televíziós műsorszolgáltató ipart átalakítják. A digitális technológiára alapulva új üzleti modellek, új bevételi források születnek, miközben a jelenlegi analóg kínálat leértékelődhet.
A digitális tévére való átállás a továbbítási képesség, a forgalmazási hálózatok hatékonysága, a képminőség, valamint a műsorok rugalmassága és változatossága szempontjából igen széles körű technológiai jelenség, ami a tévékészülék felhasználási területét jóval a hagyományos műsorszolgáltatáson túlra terjeszti ki. Ennek a fejlődésnek azonban nemcsak és nem is elsődlegesen technológiai értéke van. A digitális átviteli lehetőség az egész televíziózásra mélyreható befolyást gyakorol: a kínálati palettától a fogyasztási szokásokig, a technológiai és produkciós struktúráktól az üzleti modellekig. Változnak a piaci kilátások, a szolgáltatók típusai, a forgalmazási rendszerek, a közönség magatartása, a tévénéző státusa, valamint a médium jellege és funkciója is.
A digitális korban a műsorszolgáltatók a tartalmak beszerzése után válogathatnak az audio- és videotartalmak között, újra elővehetik és más platformokon újra felhasználhatják azokat. Ez a folyamat költségmegtakarítással és kockázatcsökkenéssel (ugyanaz a tartalom többször, különböző módokon felhasználható), következésképpen nagyobb nyereséggel járhat. Mivel a digitális jel hatékonyan tárolható és előhívható, az értékesítők új szolgáltatásokat dolgozhatnak ki, és azokat új piacokon, formátumokban, illetve platformokon értékesíthetik (tévé, rádió, web, 3G-mobiltelefon).
Mindebből látható, hogy elsősorban azok a médiavállalkozások fogják az iparág jövőjét alakítani, amelyek a digitális lehetőségek alapján megragadják az alkalmat új piacok, értékesítési csatornák, termékek és jövedelmi modellek megalkotására. Azok a média- és szórakoztatóipari vállalkozások, amelyek nem élnek ezekkel a lehetőségekkel, vagy elhatárolt üzleti területeken, felületesen foglalkoznak a digitális lehetőségekkel, előbb-utóbb piackövetővé válnak.
A digitális televíziózásra való fokozatos átállást a műsorszolgáltató egyfelől standard evolúciós folyamatnak tekintheti, de úgy is felfoghatja, hogy a tartalomgyártás digitalizációja, a médiaeszköz-kezelés és a televíziós jel forgalmazása a műsorszolgáltató számára igazi forradalmat, bizonytalansággal járó, tulajdonképpen kényelmetlen kihívást jelent. Ez az átállás új kultúrát, új szemléletet, új folyamattervezést jelent, új képességeket igényel, és az üzleti modell változását is eredményezi.
Persze azt is látni kell, hogy a digitális átállásnak, a digitális lehetőségek kihasználásának jelentős költségei és kockázatai is vannak. Részben ez magyarázza, hogy rövid távon a műsorszolgáltatók nem mindig feltétlen hívei a digitalizációnak, gyakran a jól működő analóg üzleti modelleket többre értékelik, mint a jövő digitális üzleti lehetőségeit.
B. O.: – Kiket igazolnak a nemzetközi tapasztalatok?
B. V.: – A digitális technológiák megteremtik a lehetőséget a televíziós műsorszolgáltatóknak ahhoz, hogy egy felhasználói szegmenst ne egyetlen, általános műsorkínálatú csatornával, hanem külön célcsoportonként, több csatornából álló programkínálattal érjenek el. Ez a lehetőség tehát mindenekelőtt a tematikus televíziós csatornák elindítását ösztönzi.
Az európai médiaszektorban ténylegesen érzékelhető tendenciák alapvetően alátámasztják ezt az elméleti következtetést, bizonyos mértékben azonban egyszersmind árnyalják is a képet.
Az európai televíziós piac legszembeötlőbb tendenciája a televíziós műsorszolgáltatások számának robbanásszerű növekedése. Csak néhány számmal érzékeltetném ezt. Az 1990-től 2003-ig terjedő időszakban az országos vagy Európa több országára kiterjedő terjesztésű televíziós csatornák száma 103-ról 1132-re nőtt, vagyis közel megtízszereződött. A helyi vételkörzettel működő televíziókat is figyelembe véve számuk 2004-ben meghaladta a 3000-et. A tematikus (szakosított) műsorok száma az 1990-es 28-ról 2004-ig 871-re nőtt. Ugyanebben az időszakban az általános műsorkínálatú televíziós csatornák száma 75-ről 261-re bővült.
Azonban az európai médiapiac fejlődése nem ítélhető meg pusztán a televíziók számának növekedése alapján, az ebben a körben nyert adatok ugyanis csak a piac valós volumenét jelző bevételi viszonyok ismeretében értékelhetők megfelelően. A csatornaszám növekedése és a televíziós ágazatba áramló bevételek ettől elmaradó mértékű bővülése ugyanis az európai televíziós műsorszolgáltatási szektor megtérülési mutatóinak romlását jelzi.
Összességében az a következtetés vonható le, hogy a televíziózás piacán a technológiai és a gazdasági lehetőségek alapvetően elszakadtak egymástól. A technikai fejlődés a csatornaszám radikális növelésének lehetőségét biztosítja, maga az audiovizuális piac azonban ennél jóval szerényebb mértékben nő. A jelenleg zajló technológiaváltás mindemellett továbbra is a befektetés szakaszában tartja az európai televíziós piacot.
B. O.: – Milyen versenypiacon, milyen más lehetőségekkel kell helytállnia a digitális tévésugárzásnak?
B. V.: – Az Európában általánosan elterjedt DVB (Digital Video Broadcasting) szabványnak négy fő változata van. A földfelszíni (DVB-T) és kábeles (DVB-C) platform esetében a digitális átállás egyelőre lassú ütemben halad, és bár fontosságát tekintve a műhold (DVB-S) nemzetközi viszonylatban csak a harmadik lehetséges módszer, a digitális televíziózás számára ez a technológia jelentette az ugródeszkát. A negyedik, a mobil sugárzási technológia terén az európai DVB-H-val együtt három különböző megoldás törekszik a lehető legjobb piaci pozíció elérésére, illetve a regionális dominanciára a világban.
Versenytársa lehet még a digitális tévének a széles sávú interneten működő IPTV, de ez az ADSL alapú megoldás – kevés kivételtől eltekintve – egyelőre még kísérleti fázisban van, ami mind üzleti értelemben, mind a technológia kiforrottságának szempontjából igaz.
B. O.: – A sor végén rá kell kérdeznünk a talán legfontosabb érintett köre, a tévénézőkre is. Ők mire számíthatnak a digitalizálás kapcsán?
S. I.: – Az analógról a digitálisra való áttérés sokkal nagyobb terhet ró a nézőkre, mint például a fekete-fehér tévéről a színesre való váltás. Egyrészt a színes televízió megjelenésekor jóval alacsonyabb volt a televíziós háztartások részaránya, másrészt a színesben sugárzott adásokat a régi készülékeken fekete-fehérben továbbra is lehetett nézni. Ezért az átállás fokozatosan történhetett, abban az ütemben, ahogy a fogyasztók lecserélték régi készülékeiket.
A felhasználó a digitális televíziós műsorokhoz kétféle eszközzel férhet hozzá, integrált digitális televíziókészülékkel, illetve az analóg tévékészülékhez csatlakoztatott set-top box (STB) közbeiktatásával. A STB rendeltetése, hogy „kicsomagolja” és dekódolja a digitális műsorjelet, és azt az analóg televíziókészülék számára érzékelhetővé tegye.
El kell mondanom, hogy a tehetősebb európai országokban a gondot ma már nem is igazán a végfelhasználói készülékek digitalizálásának költsége jelenti, hiszen a set-top boxok alaptípusát már 50-60 euróért meg lehet vásárolni, és ez az árszint a következő években várhatóan tovább csökken. A problémát inkább az okozza, hogy a digitális átállás előnyei nem annyira egyértelműek a háztartások számára, hogy a spontán átállás viszonylag rövid időn belül magától bekövetkezzen.
A digitális tévé egyik vonzerejét az interaktív szolgáltatások jelenthetik. Azt, hogy egy adott digitális televíziókészüléken vagy set-top boxon a felhasználó milyen szolgáltatásokhoz és alkalmazásokhoz férhet hozzá, elsősorban az adott készülékben használt API (Application Programme Interface) határozza meg. Valamely szolgáltató ugyanis csak akkor célozhatja meg az általa tervezett szolgáltatással a felhasználókat vagy azok egy bizonyos körét, ha birtokában vannak az általuk használt digitális vevőkészülékek API-szabványspecifikációi.
A fogyasztói oldalon zajló piaci folyamatokat az állam a digitalizáció során mindenekelőtt a set-top boxok forgalmazásának platformsemleges (azaz nem kizárólag a földfelszíni platformra kiterjedő) állami támogatásával, illetve a fogyasztók tájékoztatásával, a digitális átállással összefüggő figyelemfelhívó kampányokkal befolyásolhatja. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy az eddigi európai gyakorlatban a digitális vevőkészülékek megvásárlását az állam általában nem támogatta. Az Európában legelsőként elindult és eddig a leginkább sikeresnek tekinthető brit átállási folyamatban a set-top boxok vásárlásához a lakosság részére az állam egyáltalán nem nyújtott támogatást. A fogyasztóknak a digitális vevőberendezések beszerzéséhez nyújtott állami támogatásra mindeddig az Európai Unió három országában, Németországban, Olaszországban és Ausztriában volt példa – egyedül a földfelszíni platform esetében.
B. O.: – Vitathatatlan viszont a kormányzat kitüntetett szerepe az átállásban. Melyek a fő szempontok?
B. V.: – Az európai uniós irányelvek és stratégiák alapján a digitális televíziózás esetében horizontális szempontként az esélyegyenlőségi és az innovációs megfontolások figyelembevétele javasolható. Ennek kapcsán egyrészt a digitális megosztottság kezelésének szükségessége hangsúlyozandó, másrészt kiemelt figyelmet kap az innovatív technológia, alkalmazás és szolgáltatás fejlesztése a közösségi versenyképességi célok elérésének érdekében.
A társadalom digitális megosztottságával kapcsolatos szempontok figyelembevétele nélkül a digitális televíziózás tovább ronthatja a hagyományosan hátrányos helyzetű csoportok lehetőségeit, életminőségét, és össztársadalmi szinten gyengítheti a társadalom integritását, fejlődését.
A digitális televíziózás területén azért is kiemelten fontos az innovatív technológiák és szolgáltatások fejlődésének elősegítése, mert nagymértékben hozzájárulhat az üzleti modellek életképességéhez, valamint a pozitív társadalmi és versenyképességi hatású interaktív, magas hozzáadott értékű szolgáltatási lehetőségek kihasználásához.
A digitális televíziózásra való átállás összetett államigazgatási, szolgáltatói és civil koordinációt igénylő folyamat. Elengedhetetlenül szükséges, hogy a digitalizáció folyamatában az állami oldal szereplői – az átállásért felelős MeH mellett a gazdasági, az oktatási és a pénzügyi tárca, az NHH, az ORTT, a GVH – egységes szempontok szerint következetes döntéseket hozzanak.
B. O.: – A médiatörvényt már régóta több oldalról is támadják. Nem lehet, hogy épp ez a bebetonozottnak tűnő jogszabály lesz az akadálya a digitális tévézés elterjedésének?
S. I.: – A digitális műsorszolgáltatással, ezen belül a digitális földfelszíni televíziózás bevezetésével összefüggésben általánosan elfogadott vélemény, hogy a törvény szabályozási rendszere alapvetően az analóg sugárzási korszak nyomait viseli magán.
Az analóghoz képest a digitális műsorterjesztés új minőségként jelenik meg – szemben a műsorszolgáltatással, amelynek analóg és digitális formája között csupán a technikai megoldás módja jelenti a különbséget. Amíg az analóg műsorterjesztés lényegében kizárólag műsorterjesztési célra használható, addig a digitális műsorterjesztő hálózatok olyan adatátviteli csatornaként jelennek meg, amelyek egyik lehetséges felhasználása a műsortovábbítás, ám emellett egyéb interaktív médiaszolgáltatások továbbítására is alkalmasak.
Az 1995-ben elfogadott médiatörvény esetében a jogalkotó szándéka nyilvánvalóan nem terjedt ki arra, hogy az adatátviteli szolgáltatások széles körének nyújtására alkalmas hírközlési hálózatokat is a törvény keretei között szabályozza. Ennélfogva azt a jogértelmezést tartjuk helyesnek, amely a jogalkotó ezen szándékára való figyelemmel az Rttv. műsorterjesztéssel összefüggő fogalmait szűken értelmezi, és azokat kizárólag az analóg technológiára tekinti alkalmazandónak.
B. O.: – Miben segíthet a most vitára bocsátott szakmai anyag?
S. I.: – A stratégia általános célkitűzése, hogy világos, az EU-irányelvekkel összhangban lévő szabályozási feltételrendszerrel és gyakorlattal, határozott közpolitikai fellépéssel és célirányos, a technológiai semlegesség elveivel összhangban lévő támogatáspolitikával segítse elő a digitális átállás során a médiapluralizmus erősödését, a magas hozzáadott értékű, interaktív DTV-szolgáltatások fejlesztését, a fenntartható és hatékony piaci verseny kibontakozását a digitális műsorterjesztésben, a korlátozott erőforrások célszerű felhasználását, a fogyasztói tájékozottság és tudatosság növelését, valamint a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok hozzáférését a digitális televíziós szolgáltatásokhoz.
A műsorszolgáltatás területén a stratégiai prioritások kijelölését elsődlegesen az a tapasztalat orientálja, hogy a digitális tartalom- és szolgáltatáskínálat valamennyi vizsgált ország esetében a digitális televíziózás bevezetésének sikerét meghatározó tényező volt. A műsorterjesztést érintő célhierarchia kibontásakor a hangsúly egyértelműen a hatékony és fenntartható piaci versenyre, valamint a korlátozott erőforrással való hatékony gazdálkodásra került.
B. O.: – Meg lehet-e becsülni, hogy mennyibe kerül az országnak a digitális átállás?
B. V.: – A digitális átállás megtakarításokat hozhat bizonyos területeken (például a digitális műsorszórás költsége egy-egy csatornára vetítve a töredéke az analógnak, ami a közszolgálati csatornák esetében költségvetési megtakarítást jelenthet), ugyanakkor a digitális átállás stratégiájában javasolt eszközöknek jelentős kiadási vonzatai is vannak. Számításaink szerint a sugárzási költségek tekintetében a 2012-ig terjedő időszakban mintegy 9-10 milliárd forint megtakarítás realizálható, ha az M2 és M1 sugárzása viszonylagosan korán (2009-2010-ben) a digitális földfelszíni hálózatra kerül át.
A digitális átállással összefüggő közvetlen kiadások között számolni kell a fogyasztók tájékoztatását, a fogyasztói tudatosság növelését célzó intézkedésekkel, a közszolgálati digitális átállásnak és az archívumok digitalizációjának finanszírozásával, a set-top boxok támogatásával (platform- és technológiasemleges módon, rászorultsági alapon), az innovatív digitális alkalmazás- és szolgáltatásfejlesztés költségeivel, valamint a digitális átállást irányító intézmény és az államigazgatási koordináció finanszírozási igényével.
A stratégia indikatív pénzügyi táblája azt mutatja, hogy a digitális átállással kapcsolatos állami szerepvállalás mintegy évi 3-5 milliárd forintos többletforrást igényel a 2012-ig terjedő időszakban. Ebből a legnagyobb tételt a közszolgálati digitális átállás célzott támogatása jelenti.
A digitális átállás során különösen nagy jelentősége van az erre a célra rendelkezésre álló állami források tudatos és különösen hatékony felhasználásának. Ez a források összpontosítását kívánja meg, amire a legkedvezőbb lehetőség egy központi digitalizációs alap létrehozása lenne.