Megtévesztő pénzügyi domainneveket kínálnak eladásra

Az F-Secure kutatási igazgatója, Mikko Hyppönen weblogján  a folyamatosan változó adatvédelmi kihívások egyik kiújult trendjére figyelmeztet. Eszerint nyilvános domainnév-aukciókon legálisan kerülhetnek adathalászok kezébe a népszerűbb bankok és pénzintézetek, vagy más cégek neveihez hasonló olyan megtévesztő domainnevek, mint például a citi-bank.info, az americanexpress.cc vagy a visacard.us.
A domainnevek újbóli értékesítése rendkívül aktív piacot és jelentős forgalmat jelent a domainregisztrátor-cégek számára. Bizonyos feltételek teljesülése esetén ugyanis a már korábban eladott domainek is újra kalapács alá kerülhetnek. Az aukciókon a legtöbb domainnév néhány száz, illetve ezer dollárért cserél gazdát a többnyire 5-15 dolláros eredeti ár helyett. Ugyanakkor a legnagyobb domainbrókercégek, így például a Sedo és a Moniker aukcióikon egy-két előzetesen már regisztrált nevet, így például a hell.com, illetve az auction.com-ot millió dolláros bevétel reményében kínálnak eladásra. Mindez azt bizonyítja, hogy bizonyos vásárlóknak megéri sokat költeni egyes domainnevek megszerzésére. Az újraértékesítés mellett fellendült a nagyobb cégek, intézmények nevéhez hasonló, mindössze egy-két karakterben, esetleg csak ékezetekben eltérő webcímek kereskedelme is, ilyen például a vísa.com vagy a paypal.com.
 
Hyppönen weblogján kifejti, hogy nyilván semmi kivetnivaló sincs az általános domainnevek, mint például a tractor.com vagy a filmlist.com eladásával. Más a helyzet azonban az egyes bankok vagy pénzintézetek neveit valamilyen formában tartalmazó domainnevek újbóli értékesítésével. Felmerül ugyanis a kérdés, hogy ki másnak állhat érdekében megvásárolni ezeket a neveket, ha nem maguknak a bankoknak, valamint az adathalászoknak, akik a megtévesztő neveket használva akarnak személyes adatokat kicsalni a gyanútlan ügyfelektől? Hyppönen szerint ilyen esetekben a domainnévbróker-oldalaknak ki kellene szűrniük azokat a domainneveket, amelyeket nyilvánvalóan adathalászati célból hoztak létre.

Az újbóli megvételre kínált adathalászgyanús webcímek listája:

  •   americanexpress.cc
  •   americanexpresscredicard.com
  •   amex.cc
  •   citi-bank.info
  •   citibanconline.com
  •   ccitibank.com
  •   paypal-antifraud.com
  •   chasebank-online.com
  •   chase-bank-credit-card.info
  •   bank-of-america.be
  •   halifax.uk.com
  •   httpwwwhotmail.com
  •   https.in
  •   hsbc-internet-banking.info
  •   post-bank.com
  •   mastercard.name
  •   mastercarding.com
  •   natwestbank.net
  •   visacard.us
  •   visacardcredit.com
  •   wwwbankofchina.com
  •   wwwcitifinancial.ca
  •   wwwpaypal.ca
  •   www-e-bay.de
  •   www-ebay.es
  •   wwwmastercard.com.br
  •   wamubamk.com
  •   wamu-online-banking.info
  •   atmmastercard.com
 
Az F-Secure kutatási igazgatójának elméletét támasztja alá, hogy a PhisTank, az adathalászcímek kiszűrésével foglalkozó szervezet október 31-ével zárult felmérése szerint az adathalászok által az elmúlt egy évben leginkább támadott tíz webcím kivétel nélkül bankokhoz tartozott. A PhisTank legfrissebb statisztikája
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció