A dekóder és a modem után a Skype a legismertebb

Kevesen ismerjük az új információtechnológiai fogalmakat

Nem ismerik az emberek a legújabb információtechnológiai fogalmak jelentését – mutat rá a Szonda-Ipsos legfrissebb infokommunikációs kutatása. A kutatásban hat új keletű technikai eszközről, illetve elnevezésről kellett eldönteni a válaszadóknak, hogy azok melyik kommunikációs formához kapcsolódnak. Az eredmények szerint azonban – a modemen és a dekóderen kívül – a válaszadók döntő hányada egyetlen területhez sem tudta besorolni a vizsgált fogalmakat.
Az elmúlt években a kommunikációs technológia rohamos fejlődésével egyre több újdonság jelent meg a környezetünkben. Az újfajta kommunikációs technikák használatához azonban megfelelő technikai eszközökre van szükségünk, illetve azok működtetéséhez a szükséges tudás birtokában is kell lennünk. A Szonda-Ipsos kutatása azonban rávilágít arra, hogy a modern technika adta lehetőségekkel egyelőre nagyon kevesen élnek, de ez nem meglepő, hiszen a legtöbben még nem is hallottak róluk.

Ismeretlen fogalmak, téves társítások

A válaszadók egyedül a televíziózáshoz használt dekódert és az internetezéshez szükséges modemet tudták többé-kevésbé helyesen társítani, a többség azonban vagy egyetlen kommunikációs formához sem tudta kötni a vizsgált fogalmakat, vagy tévesen kapcsolta össze őket.

A legtöbbek által felismert eszközt, a dekódert a lakosok 42%-a szerint a televíziózáshoz használjuk, 10%-nyian azonban az internethez kapcsolódó berendezésként ismerik. Hasonlóan jó eredményeket tudhat magának a modem, a megkérdezettek 40%-a az internethez, 11 %-a viszont a vezetékes telefonhoz társította. Nem meglepő a két, már-már hagyományosnak mondható eszköz jó szereplése, hiszen mindkét berendezés – a piacon és a köztudatban is – hosszabb ideje jelen lévő technológiát képvisel, ráadásul használatukhoz sem nagyobb anyagi ráfordításra, sem különleges szaktudásra nincs szükség.

A Skype-ot jobban, a hot spotot kevésbé ismerjük

Meglepőnek tűnik, hogy a legújabb technológiai megoldások közül a számítógépes telefonáláshoz szükséges Skype szoftvert ismerték a legtöbben. Az emberek 17%-a kötötte helyesen az internethez ezt a fogalmat, de a válaszadók közül 2-3%-nyian a mobil- és a vezetékes telefonálással is kapcsolatba hozták. A lakosság körében ennél kisebb ismertségnek örvend a 3G technológia. Az új alkalmazást 16%-nyian társították a mobiltelefonhoz, 11%-nyian pedig az internethez.

A megkérdezettek körében legkevésbé a hot spot és a set top box elnevezések voltak ismerősek, mindössze 15%-uk rendelte őket a lehetséges kommunikációs formákhoz. Ezen belül is a hot spotot 9%-nyian az internethez, 3%-nyian pedig a mobiltelefonhoz kapcsolódó eszközként nevezték meg. A set top box-ról a válaszadók 8%-a gondolta úgy, hogy az az internetezéshez szükséges berendezés, míg 3-3%-nyian pedig a televíziózáshoz és a mobiltelefonáláshoz kötődő fogalomnak tartották.

Tájékozottabbak a fiatalok és a diplomások

Az érdemi válaszadók körében a legtöbb helyes választ minden esetben a 18 és 35 év közötti korosztály adta, a modem és a dekóder esetében a helyes válaszok 86, illetve 83%-a ettől a korosztálytól származik. Valamennyi kategóriára igaz, hogy az iskolai végzettség foka egyenes arányban változik a helyes válaszokkal, vagyis a legtöbb jó választ a diplomások adták: a Skype programot 74%-uk, a 3G-t 56%, míg a hot spotot 52%-uk kapcsolta a megfelelő kommunikációs megoldáshoz.

A kutatás eredményei megerősítették azt a feltételezést, hogy a lakosság többsége valójában nincs tisztában az új infokommunikációs fogalmak jelentésével, sőt valószínűsíthető, hogy az idegen elnevezések, illetve a mozaikszavak is nehezítik a tájékozottságot. Az eszközök használatát két tényező, a technológiák alacsony igénybevételi aránya (internet, mobilinternet, digitális televízió) és az eszközökkel kapcsolatos ismeretek hiánya akadályozza.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció