Görögországban világfórum kezdődött az internet irányításáról

Világfórum kezdődött az internet irányításáról hétfőn a görög fővárosban, Athénban. A tanácskozáson a világ csaknem minden államából több mint ezer küldött vesz részt, de képviseltetik magukat a világháló fő szolgáltatói (Yahoo, Google, Microsoft), valamint emberjogvédő szervezetek is, köztük az Amnesty International.
A rendezvényt megnyitó beszédében Kosztasz Karamanlisz görög kormányfő hangsúlyozta: "Az internetnek a demokráciát, a biztonságot és a stabilitást kell erősítenie".

Markus Kummer, a tanácskozás előkészítésével megbízott ENSZ-munkacsoport koordinátora hangoztatta: ez az első alkalom, hogy a kormányok, a nemzetközi szervezetek, a magánszektor és a civilszervezetek küldöttei teljesen egyenrangú képviselőkként gyűlnek össze.

A négynapos fórum megrendezéséről 2005 novemberében az Információs Társadalom Csúcstalálkozója elnevezésű tuniszi ENSZ-tanácskozáson született elvi megállapodás. Washington akkoriban nem volt hajlandó egy jottányit sem engedni az internet közvetlen ellenőrzésének kérdésében - az Icann, amely a domain-nevek elosztásáért felelős, a washingtoni kormány fennhatósága alatt áll -, de elfogadta kompromisszumos megoldásként a világfórum létrehozását. A túlságosan éles viták elkerülése végett a szervezők elsősorban olyan témákat tűztek napirendre, amelyekben nagyobb egyetértés várható, mint például az internetes bűnözés, a harc a levélszemét ellen, a személyes adatok védelme, az internethez való hozzáférés és a véleménynyilvánítási szabadság.


 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció