A "gyorsan fejlődők" élmezőnyében az Adverticum

A Deloitte nemzetközi tanácsadó cégcsoport október 24-én nyilvánosságra hozta a leggyorsabban növekvő közép-európai vállalatok listáját. A verseny „Rising Star” kategóriájában a legjobb öt közé került be az Adverticum Zrt. internetes reklámkiszolgáló vállalat.
Az évente megrendezésre kerülő Technology Fast 50 versenyt a Deloitte nemzetközi tanácsadó cég Közép-Európa 50 legdinamikusabban fejlődő technológiai vállalkozásának elismerésére hozta létre. Ezen cégeknek az utóbbi öt év gazdálkodási eredményeit kell bemutatniuk, míg a fiatalabb vállalkozások számára létrehozott Rising Star kategóriában három teljes év auditált mérlege alapján bírálja el a jelentkezéseket a Deloitte.  Magyar szempontból nagyobb sikert az utóbbi verseny hozott, hiszen itt az első öt helyből négyen magyar vállalkozás végzett. A Technology Fast 50 élmezőnyében nagyon hasonló volt a kép, ám itt négy lengyel közé ékelődött be egy cseh vállalkozás.

A TOP5 Rising Star közé bekerült Adverticum Zrt. gyors növekedését nem is annyira az árbevétel, mintsem Magyarország piacvezető reklámkiszolgáló rendszerének, az Adverticum Adservernek bővülése mutatja. A szoftvert, amely eredetileg - más egyéb portálszoftverek mellett - a legrégebbi mai is működő online portálhoz, az Adverticum tulajdonában lévő Prím Online-hoz készült el, alkalmazás-szolgáltatás formájában értékesíti a cég 2002 óta, és ma már a legnagyobbak - Origo, Startlap, iWIW - mellett közel félezer meghatározó portál használja. Míg egy évvel ezelőtt éppen meghaladta a 2,5 milliárdot a havonta megjelenített hirdetések (adview) száma, mára megháromszorozódott ez az érték, az Adverticum jóvoltából közel nyolcmilliárd online hirdetés jelenik meg havonta mintegy öt millió internetező számítógépén.

Az alkalmazás szolgáltatást kínáló Adverticum hasonló formában értékesíti a tartalom-menedzsmentet is végző publikációs rendszerét, amely elsősorban a hírszolgáltató portálok igényeihez igazodik, nem véletlen, hogy - egyebek mellett - épp a Népszabadság, a TV2, az MTI tartoznak a legnagyobb ügyfelek közé. Egy másik ASP rendszer a webmail.hu. Azok, akik ingyenes levelezőrendszernek a Magyar Nemzet, a TV2, a Népszabadság, Pesti Est, HVG, Népszava, Prím Online stb. freemail rendszerét választják, valamennyien az Adverticum szoftverét használják.

Az Adverticum Zrt-ről további információk találhatók a www.adverticum.hu oldalon, a Deloitte Technology Fast 50 és Rising Star 2006 évi eredményeiről pedig a http://www.deloitte.com/dtt/press_release/0,1014,cid%253D133515,00.html oldalon.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció