Hiányt és áremelkedést okoznak az akku-visszahívások

A tény, hogy az utóbbi hónapokban a noteszgép-gyártók összesen mintegy 8 millió hibás Sony akkumulátort hívtak vissza, jelentős hiányt okozott a piacon és növelte az alkatrészek árát.
A Dell, az Apple, a Lenovo és mások után a Sony éppen most jelentette be, hogy 60 ezer saját laptopokkal forgalmazott akkumulátort maga is visszahív Japánban. Ezzel összesen mintegy 8 millióra nőtt a cserére váró eszközök száma világszerte, amit a gyártók csak nehézkesen tudnak fedezni. A csere ugyanis legalább 32 millió akku-cellát igényel, ekkora kapacitás pedig jelenleg egy időben nem áll rendelkezésre. Elemzők szerint a történtek miatt már most 15%-kal nőtt az akkumulátor-cellák átlagára a világpiacon, ami előbb-utóbb nyilvánvalóan jelentkezni fog a késztermékek árában is. Gondot jelent az is, hogy a gyártók gyakorlatilag kizárólag a Sanyo, a Samsung és a Sony celláit építik be akkumulátoraikba, utóbbitól azonban a történtek miatt a legtöbben nem szívesen rendelnek ilyen alkatrészeket.

A Sony augusztus végén 20-30 milliárd jen (kb. 37-55 milliárd Ft) közötti összegre becsülte a visszahívásokkal kapcsolatos ráeső költségeket, akkor azonban még csak körülbelül 6 millió eszköz cseréjéről volt szó. A Toshiba ráadásul hétfőn úgy nyilatkozott, hogy kártérítési igény benyújtását fontolgatja a Sony ellen, a hibás akkuk miatt a cég hírnevén esett csorba miatt.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció