A szélessávú hozzáférések száma 30 ezerrel nőtt augusztusban

A szélessávú internet-hozzáférések száma augusztusban mintegy 30 ezerrel nőtt: az ADSL kapcsolatoké közel 20 ezerrel 520 ezerre, míg a kábelmodemeseké 9 ezerrel 240 ezerre emelkedett.
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) gyorsjelentése szerint a szélessávú hozzáférések száma az öt egykori monopolszolgáltató, az Emitel, a Hungarotel, az Invitel, a Magyar Telekom és a Monortel, valamint a vezető alternatív szolgáltatók, a PanTel, a Tele2, a GTS Datanet, az eTel és a legnagyobb kábeltelevíziós társaságok, az UPC, a T-Kábel, a Fibernet és az EMKTV önkéntes adatközlésére épülő jelentés szerint augusztus végén meghaladta a 760 ezret, ami közel 25 százalékos növekedés a januári adathoz képest.

A gyorsjelentésben augusztustól szereplő kábelmodemes adat a négy legnagyobb, a hazai kábelmodemes piacon 85-90 százalékos piaci résszel bíró szolgáltató adataira épül.

Az idén augusztusban a szélessávú előfizetések számának növekedése mellett folytatódott a bekapcsolt vezetékes telefonvonalak számának csökkenése is. A hónap folyamán a vonalak száma több mint 9 ezerrel 3,375 millióra csökkent, így augusztus végén a 100 főre jutó vonalszám a július végi 33,61-ről 33,52-re mérséklődött. A háztartások vezetékestelefon-ellátottságának aránya egy hónap alatt 67,09 százalékról 66,87 százalékra csökkent.

A kezdeményezett hívások időtartama augusztusban 720 millió perc volt, közel 5 százalékkal több, mint egy hónappal korábban. Az egy fővonalra jutó kezdeményezett hívások átlagos időtartama az előző havi 203,8 percről 213,3 percre nőtt, a kezdeményezett hívások átlagos időtartama pedig a júliusi 3,15 percről, 3,20 percre emelkedett.

Augusztusban a kezdeményezett hívások 14,38  százalékánál vették igénybe az előfizetők a közvetítőválasztást, és 90,5 millió percet telefonáltak ilyen módon. Egy hónappal korábban a közvetítőválasztásos hívások hossza 90 millió perc volt, ami az összes hívás 14,97 százalékát tette ki.

A közvetítőválasztást augusztusban 813 ezren vették igénybe legalább egy alkalommal, 1,42 százalékkal kevesebben, mint júliusban.

Augusztusban az előfizetők 2.851 földrajzi számot hordoztak, így a hónap végére a 2006-ban hordozott vezetékes számok száma 30.960-ra, 2004 januárja óta összesen 154.885-re nőtt.

Az NHH korábban közölte: a hírközlés technológiai fejlődése miatt megújította vezetékes gyorsjelentését, így például az idén már figyelembe veszi a vezető alternatív szolgáltatók, a PanTel, a Tele2, a GTS Datanet, az eTel, valamint a legnagyobb kábeltelevíziós társaságok, így az UPC, a T-Kábel, a Fibernet és az EMKTV adatait is. Korábban a jelentés az öt egykori monopol szolgáltató, az Emitel, a Hungarotel, a Magyar Telekom, a Monortel és az Invitel adataira épült, ezért a mostani adatok a tavalyiakkal nem vethetők össze.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció