Szerdán jön az IE7, jövő héten pedig a Media Player 11

A Microsoft képviselői a napokban nyilvánosságra hozták az Internet Explorer 7 valamint a Media Player 11 szoftverek megjelenési dátumait.
A vállalat egyik munkatársának blog-bejegyzése szerint az IE7 már két nap múlva, azaz szerdán elérhető lesz és előreláthatólag november elsejétől kiemelt fontosságú frissítésként, az Automatikus Frissítési funkción keresztül kerül majd továbbításra a Windows XP felhasználók részére. A szoftveróriás egy másik közleménye szerint a Media Player legújabb verzióját jövő hét elejétől, azaz október 24-től kezdődően tölthetik majd le az érdeklődők. Mindkét szoftver átdolgozott kezelőfelületet kapott, és számos új funkciót is tartalmaznak. A médialejátszó például támogatja a Microsoft és az MTV által üzemeltetett Urge zeneletöltő szolgáltatást is.

A 7-es számozású redmondi böngésző mint köztudott kiemelt frissítésként érkezik, ami viszont nem azt jelenti, hogy a felhasználóknak feltétlenül át kell állniuk az új Explorerre, mivel azok az új funkciókat is felsoroló felugró ablakon bejelölhetik a "később" vagy a "mégse" opciókat is. A Microsoft viszont mindenképpen azt ajánlja az IE6-ot használóknak, hogy telepítsék fel számítógépeikre a sokkalta biztonságosabb 7-es verziót.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció